Bukaresti tűzvész - Őrizetbe vették a kerület volt polgármesterét

Bukarest |

<p>Őrizetbe vette pénteken a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Critian Popescu Piedonét, Bukarest negyedik kerületének két nappal korábban lemondott volt polgármesterét, aki kiállította a múlt heti, 32 halálos áldozatot követelő tűzvészben leégett Colectiv klub működési engedélyét.</p>

A DNA csütörtökön vette át a vizsgálatot a legfőbb ügyészségtől a szórakozóhely működési engedélyének kiadása és a dokumentumban foglalt feltételek betartatása ügyében. A vádhatóság többórás kihallgatás után péntek éjszaka elrendelte Piedone őrizetbe vételét, és előzetes letartóztatását kezdeményezte.    Az ügyészek szerint a volt elöljáró a tűzrendészeti szabályokat figyelmen kívül hagyva, törvénytelenül adott működési engedélyt a klubnak, és ezzel hivatali visszaélést követetett el, amellyel több mint 60 ezer lejnyi (4,2 millió forint) jogtalan haszonhoz juttatta a részvényeseket.    A klub tulajdonosait már kedden előzetes letartóztatásba helyezték.    Pénteken őrizetbe vették annak a pirotechnikai cégnek a tulajdonosait és alkalmazottait is, amely a végzetesnek bizonyult tűzijátékot rendezte a múlt pénteki rock-koncerten. A Colectiv klubban dolgozó pirotechnikusokat gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, a cég két részvényesét pedig azzal, hogy a tragédia hajnalán megpróbálták eltüntetni az őket terhelő bizonyítékokat.    Október 30-án este ütött ki tűz a Bukarest belvárosában lévő klubban, az ott szórakozó több száz ember azonban nem tudott idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen, hatan pedig a kórházba szállításuk után meghaltak, 127 embert továbbra is égési sérülésekkel és füstmérgezéssel ápolnak a bukaresti kórházakban, közülük 84-et továbbra is súlyos állapotban vannak.    Már a tragédia másnapján kiderült: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. A román előírások szerint a teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen használható ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés - feltehetően takarékossági okokból - gyúlékony anyagból készült.    A Colectiv klub tulajdonosai úgy kerülték meg a tűzoltósági engedély igénylését - amelynek megszerzésére nem lett volna esélyük - hogy egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kértek és kaptak engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell a tűzoltóságtól is engedélyt kérniük. Az egy éve működő Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?