Budapest Pride – Elindult a felvonulás a Városligetből

Budapest |

<p>Elindult a Budapest Pride felvonulás szombaton délután négy óra után a Városligetből. A résztvevők kora délutántól a Városligeti tónál, egy lezárt területen gyülekeztek, ahová csak átvizsgálás után lehetett bejutni.</p>

Az indulásig az egybegyűltek a tóparton felállított színpadon felszólaló aktivistákat és szimpatizánsokat hallgathatták, a beszédek sorát koncertek szakították meg.

Sophie in't Veld, az Európai Parlament LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) frakcióközi csoportjának egyik, holland alelnöke felszólalásában Budapestet Amszterdammal hasonlította össze. Azt mondta, amíg Amszterdamban 400-500 ezer ember vesz részt a melegfelvonuláson, ami a holland városban egy hatalmas ünnepnek számít, addig Budapesten a rendőrök kordonokkal zárják le az utcákat. A politikus úgy fogalmazott, reméli, hogy a magyar főváros vezetői - köztük a főpolgármester is - belátják majd, mennyire fontos, hogy toleráns kép alakuljon ki Budapestről.

Ulrike Lunacek, az Európai Parlament Zöldek/ Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportjának osztrák tagja arról beszélt, hogy ő volt az első országgyűlési képviselő Ausztriában, aki nyíltan vállalta leszbikus voltát. Utalt arra, hogy nem a melegek, biszexuálisok és transzneműek az egyetlenek, akiket diszkriminálnak, ezért addig kell harcolniuk, amíg minden társadalmi réteg megkapja szabadságát.

A felvonulás résztvevői között az MTI tudósítói Józsa Istvánt és Szanyi Tibort, az MSZP parlamenti képviselőit, valamint Kunhalmi Ágnest, a párt elnökségének tagját, továbbá Szabó Rebeka és Scheiring Gábor jelenlegi, illetve Kaufer Virág egykori LMP-s országgyűlési képviselőt is látták.

A rendőrség nagy erőkkel biztosítja a felvonulást, az Andrássy út mellékutcáit pedig lezárták.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?