Brit zavargások - London mégsem akadályozza a közösségi weboldalak működését

London |

<p>Elállt korábbi szándékától a brit kormány, hogy a hónap eleji angliai zavargások miatt megvizsgálja, miként lehetne megakadályozni, hogy a rendbontók a közösségi weboldalak segítségével tartsák a kapcsolatot egymással.</p>

A The Times című brit lap pénteki kiadásában arról számol be, hogy Theresa May belügyminiszter találkozott a jelentős közösségi weboldalak, így a Facebook, a Twitter és a BlackBerry képviselőivel, hogy megvitassák, milyen szerepet játszottak az oldalak az angliai rendbontások elterjedésében.
Két héttel korábban David Cameron miniszterelnök azt mondta, a rendőrséggel és az érintett oldalakkal együttműködve megvizsgálják, "helyes lenne-e megakadályozni a kommunikációt ezeken a weboldalakon, ha tudjuk, hogy ott erőszakra, rendbontásra és bűncselekményekre buzdítanak".
Az egyórás találkozón Theresa May azonban azt mondta a weboldalak megjelent képviselőinek, hogy "erről csak rövid ideig volt szó", és már nem terveznek ilyen lépéseket. Az egyeztetésen inkább arra összpontosítottak, hogy miként használhatná hatékonyabban a rendőrség a Facebook és a Twitter oldalakat a munkájához és a vészhelyzetekben.
Mint a belügyminisztérium szóvivője fogalmazott, "a találkozón arról tárgyaltak, hogyan lehetne szorosabbá tenni a rendvédelem és a közösségi hálózatok együttműködését".
A zavargások idején a rendőrség azt fontolgatta, hogy teljesen leállítja ezeknek a weboldalaknak a működését, és "habár ez technikailag lehetséges volna, egy ilyen lépés hatalmas kockázatot jelentene Nagy-Britannia hírnevére nézve, hiszen az efféle intézkedéseket általában olyan autoriter hatalmakkal kapcsolják össze, mint Kína" - mutat rá a lap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?