Brit vezérkari főnök: katonailag nem győzhető le az iszlám szélsőség (frissítve)

London |

<p>Az al-Kaida terrorhálózat és általában a militáns iszlám szélsőség felett nem lehet hagyományos értelemben vett katonai győzelmet aratni.</p>

Ezt mondta vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában a brit fegyveres erők új vezérkari főnöke, aki szerint a terror elleni háború még évtizedekig eltart.
Sir David Richards tábornok, akit a minap iktattak be tisztségébe, a The Sunday Telegraphnak - a legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lapnak - adott interjúban alig burkoltan bírálta az afganisztáni beavatkozással párhuzamosan elkezdett iraki háborút, és egyenes utalást tett arra, hogy Vilmos trónörökösnek, II. Erzsébet királynő unokájának nem fogják megengedni az afganisztáni frontszolgálatot.
Sir David a terror elleni fegyveres fellépésről szólva kijelentette: a hagyományos hadviselésben a vereség és a győzelem nagyon egyértelmű; a győzelmet az jelképezi, hogy egy hadsereg bevonul egy másik ország fővárosába. A militáns iszlám felett azonban ilyen értelemben vett győzelem "soha nem érhető el", így "nem is szükséges" ilyesmire törekedni - tette hozzá.
Sir David szerint ugyanakkor az iszlám e vonulatát "kordában lehet tartani" olyan mértékig, hogy "mi és gyermekeink biztonságban élhessük életünket".
A brit fegyveres erők első számú katonai vezetője kijelentette: az oktatás, a jólét, a megértés és a demokrácia térítheti el az embereket a terrorizmustól. Hozzátette ugyanakkor: "szélsőségesen naiv" feltételezés lenne azt gondolni, hogy mindez elérhető akár annyi idő alatt, ameddig a II. világháború tartott.
A tábornok szerint a terror elleni háború "akár 30 évig is" eltarthat. Az al-Kaida és a hozzá kapcsolódó terrorszervezetek jelentette globális fenyegetés tartós, és az afganisztáni hadviselés az iszlám fundamentalizmus e "veszedelmes, ideológiailag torz" formája ellen folyik.
A vezérkari főnök szerint közvetlen párhuzam vonható az Afganisztánban harcoló alakulatok és a II. világháborúban a fasizmus ellen életüket áldozók hősiessége között.
Richards az interjúban alig burkoltan bírálta az afganisztáni háborúval párhuzamosan lezajlott iraki beavatkozást, mondván: Irak elterelte a szövetségesek figyelmét Afganisztánról. Felfedte, hogy erről annak idején vitába keveredett Donald Rumsfelddel, az előző amerikai kormány védelmi miniszterével is.
A vezérkari főnök kijelentette: nem tartja kívánatosnak, hogy Vilmos herceget, a brit trón várományosát - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fiát, aki a királyi légierő helikopterpilótájaként szolgál - Afganisztánba vezényeljék. Richards közölte: azt fogja javasolni II. Erzsébet királynőnek - Vilmos nagymamájának, a brit fegyveres erők főparancsnokának -, hogy a herceget ne engedjék az afganisztáni hadszíntérre. A tábornok szerint Vilmosnak nincs is megfelelő kiképzése erre, és nyilvánvalóak az estleges afganisztáni bevetésével járó kockázatok is.
Vilmos öccsének, Harry hercegnek az afganisztáni bevetésétől azonban a vezérkari főnök nem zárkózott el.
Harry, aki szintén helikopterpilótaként szolgál, 2008-ban már megjárta az afganisztáni tűzvonalat, és rendszeresen hangoztatja, hogy mindenképpen vissza akar térni. Vilmos is többször kérte, hogy Afganisztánban teljesíthessen szolgálatot, de ennek engedélyezését brit hivatalos körökben a vezérkari főnök vasárnap idézett nyilatkozata előtt sem tartották valószínűnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?