BRFK: huszonhat órán át vizsgálták a Dunából kiemelt Hableányt

hableány

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) huszonhárom munkatársa huszonhat órán át vizsgálta a dunai hajóbalesetben érintett, kedden a vízből kiemelt Hableányt - közölte a BRFK csütörtökön a honlapján.

A közleményben felidézték, hogy a május 29-én elsüllyedt Hableányt kedden kiemelték és még aznap egy csepeli kikötőbe szállították. Ott a BRFK rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, a katasztrófavédelem munkatársaival, igazságügyi, illetve műszaki és hajózási szakértő bevonásával szemlét tartottak. A huszonhat órán át tartó szemlén a rendőrség részéről négy szakterület (bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó) szakértői vettek részt.

A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök harmincnégy gigabájtnyi videofelvételt, kilenc gigabájtnyi fotót készítettek, rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit - írták.

A szemle alatt egy húsztagú katasztrófavédelmi egység öt köbméternyi gázolajos vizet, két köbméternyi tiszta gázolajat, valamint hét köbméternyi, gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból

A hajóban nem találtak újabb holttestet. Továbbra is a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a hiányzó három ember keresését.

A BRFK a Hableányt lefoglalta, a csepeliből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol folyamatosan őrzik majd - áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?