Bővülnek a magyar nyelvi jogok Ukrajnában?

Moszkva/Budapest |

<p>Az orosz mellett több más nyelvet - köztük a magyart is - kisebbségi nyelvvé minősítene egy kormánypárti képviselők által beterjesztett törvényjavaslat Ukrajnában - írta szerdán a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap, cikkének alcímében azt állítva, hogy az új jogszabály magyar és román autonómiához vezethet Nyugat-Ukrajnában.</p>

Az újság szerint a törvényhozást ellenőrző Régiók Pártjának két képviselője terjesztette elő Az állami nyelvpolitika alapjairól című törvényjavaslatot, amelynek értelmében a nemzeti kisebbségek nyelvei az állam hivatalos nyelvével (vagyis az ukránéval) azonos státusra emelkednének. A javaslat 18 ilyen kisebbségi nyelv - köztük a magyar - regionális nyelvként történő elismerését indítványozza; a legutolsó, 2001-es ukrajnai népszámlálás adataival összevetve az orosz például 13 közigazgatási egységben válna regionális nyelvvé.
A törvényjavaslat értelmében a kisebbségi és regionális nyelvként javasolt nyelvek (a kijelölt régiókban) az állam hivatalos nyelvéhez hasonlóan - a hadsereget kivéve - az élet minden területén használhatóak lesznek. A lap ismertetése szerint a személyi igazolványban, a diplomákban, katona- és munkakönyvben, házassági anyakönyvi kivonatban az ukrán mellett kérésre az adott nemzetiség nyelvén is feltüntethetik az adatokat; a regionális nyelveket a bírósági eljárásokban, a nyomozásban és a vállalkozói tevékenységben is használhatnák, a törvény elfogadása esetén reformokat vezetnének be az oktatásban.
Az újságnak egy szakértő úgy kommentálta a törvényjavaslatot, hogy az az előterjesztők szándékával ellentétben nem a (nagy számú orosz ajkúnak otthont adó) kelet-ukrajnai területeket stabilizálná, hanem a szeparatizmust erősítené Nyugat-Ukrajnában. A szakértő szerint ezt elősegíti a szomszédos Magyarország és Románia, amely magyar és román útleveleket osztogat a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román kisebbségnek. "Kárpátalja és Csernovci (megye) megpróbálhat leválni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon a nacionalisták jutottak hatalomra, ahogyan Romániában is, akiknek nem titkolt szándéka visszaszerezni a korábban hozzájuk tartozó területeket" - állította a szakértő.
A Nyezaviszimaja Gazeta megjegyezte: a Régiók Pártja nem egy ízben próbálta már az állami nyelv szintjére emelni az oroszt, teljesítendő választási ígéretét. Bár (a párt által támogatott) Viktor Janukovics elnök annak idején elállt ettől, a jelek szerint most a párt parlamenti képviselői vetik fel a kérdést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?