Botrányt keltett egy indiai pártvezető kijelentése - nem akkora bűn a nemi erőszak

Újdelhi |

<p>Botrányt keltett Indiában, hogy egy politikai párt vezetője védelmébe vette egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság elkövetőit, akiket halálra ítéltek. Az országos felháborodást kiváltó 2012 végi eset áldozatának anyja elítélte pénteken a politikus szavait.</p>

Mulajam Szingh Jadav, az Uttar Prades szövetségi államban kormányzó Szamajvádi Párt vezetője ezt mondta egy csütörtöki kampánygyűlésen a bűncselekményt elkövető három fiatal férfiról: "Nemi erőszakért már mindjárt fel kell őket akasztani? Szegény srácok. Ők is emberek, követnek el hibákat". Fogadkozott, hogy pártja a választások után törvénymódosítást kezdeményez a nemi erőszak büntetésének enyhítéséről.

A három férfi az első Indiában, akit a büntető törvénykönyv szigorítása óta halálra ítéltek többszörös nemi erőszakért. (A fiatal nő megöléséért külön halálbüntetést kaptak a néhány nappal ezelőtti ítéletben.) A több mint egy évvel ezelőtti eset tiltakozó tüntetéseket váltott ki szerte az országban, az újdelhi parlament ezek hatására szigorította a törvényt.

A 23 éves áldozat anyja "undorítónak és szégyentelennek" nevezte a pártvezetőt, és felszólította a választópolgárokat, hogy "fordítsanak hátat az olyan politikusoknak, akik nem képesek együtt érezni a kegyetlenkedést elszenvedő nőkkel". "Naponta több nőt is megerőszakolnak, ezek hibák volnának csupán? A nemi erőszakot elkövetőkkel szembeni halálbüntetés eltörléséről beszélnek, de az olyan szülők, mint mi, úgy gondoljuk, hogy még a halálbüntetés sem elég nagy büntetés nekik. Még rosszabbat érdemelnek" - jelentette ki az anya.

A pártvezető szavait nagyon sokan elítélték a Twitter közösségi oldalon. A közvélemény felháborodását növelte, hogy ugyanennek a pártnak egy másik politikusa Mahárástra szövetségi államban követelte: a nemi erőszak áldozatát is akasszák fel az elkövetővel együtt, hiszen házasságon kívüli nemi kapcsolata volt vele. A Szamajvádi Párt egyelőre csak Uttar Pradesben van kormányon, de elképzelhető, hogy a most folyó választások eredményeképpen részt vesz majd az újdelhi koalíciós tárgyalásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?