Botrányba keveredett

Prága. Jiří Balvín, a Cseh Televízió vezérigazgatója botrányba keveredett. A prágai rendőrség a napokban vizsgálatot indított ellene, mert felmerült az a gyanú, hogy tavaly nyáron egy kétes üzlet kapcsán komoly pénzhez jutott.

Prága. Jiří Balvín, a Cseh Televízió vezérigazgatója botrányba keveredett. A prágai rendőrség a napokban vizsgálatot indított ellene, mert felmerült az a gyanú, hogy tavaly nyáron egy kétes üzlet kapcsán komoly pénzhez jutott. Úgy vett meg egy közvetítő kocsit a Česká nezávislá televizní společnosttól, amely korábban a Nova szolgáltatásait biztosította, hogy megsértette az érvényben lévő előírásokat. A 60 millió koronás vételárat állítólag szándékosan nem fizettette ki időben, s ezért a ČNTS 2,5 millió koronás büntetést szabott ki a Cseh Televízióra. Ez a pénz aztán Balvín zsebébe vándorolt. Vít Novotný, a televízió időközben menesztett műszaki igazgatója kijelentette: Balvín már a versenypályázatot is úgy írta ki, hogy azt egyedül a ČNTS tudta teljesíteni. Balvín, aki korábban két évig maga is dolgozott a ČNTS-ben, tagadja a vádakat. A közszolgálati tévében egyébként jelenleg is komoly feszültségek vannak, bár a helyzet a 2000/2001 fordulóján lezajlott „forradalomhoz“ viszonyítva sokkal nyugodtabb. A jelenlegi szerkesztők és az új hírigazgató között ismét feszült a viszony, mert a felek eltérően képzelik el a tájékoztatást. A bérek miatt még sztrájkkal is fenyegetőztek, de április végén aláírták az idei kollektív szerződést, ami egy időre megnyugtatta a kedélyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?