Börtönre ítélték az auschwitzi táborfelirat tolvajait

Varsó |

<p>Három hónappal az egykori auschwitzi náci haláltábor kapufeliratának ellopása után, csütörtökön egy lengyel bíróság börtönbüntetéssel sújtotta a tetteseket.</p>

A krakkói kerületi bíróság első fokon másféltől két évig terjedő börtönbüntetést szabott ki az "Arbeit macht frei" (A munka szabaddá tesz) szövegű feliratot december 18-ra virradó éjjel levágó három lengyel férfira, akik elfogásuk után beismerő vallomást tettek, továbbá felajánlották, hogy peren kívül rendezik az okozott kárt.
Két további lengyel férfinak, akik tettestársak voltak, még várnia kell a perére. Ők biztosították volna a zsákmány eljuttatását a bűncselekményt a háttérből irányító svéd Anders Högströmhöz, volt neonáci vezetőhöz, s ügyük tárgyalásával a lengyel igazságszolgáltatás meg akarja várni Högström kiadását.
Egy svéd bíróság a múlt héten úgy döntött, hogy kiadják a lengyel kezdeményezésre február közepén őrizetbe vett Högströmöt. A TVN24 lengyel televízió értesülése szerint azonban a 35 éves svéd férfi azóta fellebbezett a döntés ellen.
A haláltábor cinikus feliratát nem sokkal karácsony előtt lopták el, néhány nap múlva azonban a hatóságok megtalálták három darabba vágva, egy erdőben elásva. Az ügy kapcsán őrizetbe vett öt lengyel közül ketten azt vallották, hogy Högström volt a megbízójuk.  Egyes médiumok szerint azonban egy náci tárgyakra szakosodott brit gyűjtő lehetett az igazi megrendelő.
Az ügy nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, mivel a tábor bejáratának felirata egyik jelképévé vált a náci német birodalom által a II. világháború idején elkövetett rémtetteknek és a holokausztnak. Egyedül az Auschwitzban (Oswiecimben) és a közeli Birkenauban (Brzezinkában) létrehozott táborkomplexumban a nácik 1,3-1,5 millió embert pusztítottak el. Az áldozatok túlnyomó többsége különböző európai országokból származott, jelentős részük Magyarországról deportált zsidó volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?