Borrell: az EU további szankciókat készít elő Oroszországgal szemben

Josep Borrell

Az orosz hadsereg által Bucsa városban és más ukrán városokban civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok a megszállásra vonatkozó nemzetközi jog hatálya alá tartoznak, az Európai Unió (EU) ezért is sürgős feladatként további szankciókat készít elő Oroszországgal szemben - jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában aláhúzta: az EU a lehető leghatározottabban elítéli az orosz fegyveres erők által a beszámolók szerint több elfoglalt, időközben visszafoglalt  ukrán városban elkövetett atrocitásokat.

Ezekért a tettekért az orosz hatóságok felelősek, mert abban az időszakban követték el őket, amikor az orosz hadsereg gyakorolta a tényleges ellenőrzést az érintett területen - jelentette ki.

"Az ukrajnai Bucsa városban és más ukrán városokban civilek ellen elkövetett tömegmészárlást a történelem az európai földön elkövetett atrocitások között fogja említeni - mondta.

A háborús bűncselekmények, és más súlyos jogsértések elkövetői, valamint az ezekért felelős kormánytisztviselők és katonai vezetők felelni fognak e tettekért - húzta alá Borrell, és megerősítette: az Európai Unió minden olyan eszközt támogat, amellyel biztosítható, hogy az orosz fegyveres erők által Ukrajnában elkövetett emberjog-sértéseket feltárják, és a nemzetközi humanitárius jogot megsértőket felelősségre vonják.

Közölte, hogy az Európai Unió teljes mértékben támogatja a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények felderítésére indított vizsgálatot, valamint az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának vizsgálóbizottsága által elvégzendő munkát. Az EU segítséget nyújt az ukrán legfőbb ügyésznek és az ukrán civil társadalomnak a háborús bűncselekmények bizonyítékainak gyűjtéséhez és megőrzéséhez - mondta.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek haladéktalanul és feltétel nélkül véget kell vetnie az Ukrajna ellen indított háborúnak - zárta nyilatkozatát az uniós diplomácia vezetője.

Az ukrán hatóságok vasárnap Kijev környékén készült fényképeket és videófelvételeket tettek közzé, amelyeken számos, utcán fekvő, civil ruhás ember holtteste látható. Hivatalos közlések szerint Bucsában tömegsírra is bukkantak, legkevesebb 330 férfi holttestet találtak. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?