Borrell: az EU a napokban megállapodhat a kilencedik szankciós csomagról

Josep Borrell

Az Európai Unió már hétfőn, vagy a következő napokban megállapodhat az Oroszországgal szembeni kilencedik szankciós csomagról, amely jelentősen fokozni fogja a Moszkvára nehezedő nyomást – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását megelőzően közölte, a szankciós csomagnak még vannak tisztázandó pontjai, azonban legalább kétszáz személyt és szervezetet, három további orosz bankot céloznak meg, korlátozni fogják Oroszország hozzáférését a külföldi gyártású drónokhoz, exportkorlátozásokat vezetnek be a kettős felhasználású, azaz a polgári mellett a katonai célokra is használható termékekre, valamint az orosz energia- és bányászati szektort érintik.

Az uniós diplomácia vezetője közölte, a külügyi tanács hétfői ülésén újabb, nagyon szigorú szankciókat vethet ki iráni felelősökkel szemben az emberi jogok megsértése, valamint az Oroszországnak szállított drónok ügyében.

A tanács november közepén döntött megszorító intézkedések bevezetéséről Mahszá Amíni fiatal iráni nő letartóztatás utáni haláláért, illetve az eset miatt kirobbant tüntetések véres elfojtásáért felelősökkel szemben. Az EU továbbá szankciókkal sújtott az Ukrajna elleni háborúban használt drónok fejlesztéséért és szállításáért felelős embereket és szervezeteket. Borrell ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Iránnak meg kell értenie, hogy az Európai Unió nagyon határozottan elítéli az ukrajnai háború támogatását, az emberi jogokért küzdők nemrégiben végrehajtott kivégzését, és mindent meg tesz az iráni nők, valamint a békés tiltakozások résztvevőinek támogatásáért.

Az uniós diplomácia vezetője továbbá aggasztónak nevezte a hétvégén Koszovóban kialakult helyzetet, ugyanis – mint emlékeztetett – koszovói szerbek barikádokat emeltek szombaton egy észak-koszovói úton, és ezzel akadályozták a forgalmat két fontos határátkelőnél Szerbiával.

„Azt hittük, azt követően, hogy megállapodásra jutott Szerbia és Koszovó a két éve tartó rendszámtáblavitában, a kedélyek megnyugodtak. A hétvégén történtek azonban nem elfogadhatók” – fogalmazott Borrell, majd hozzátette: minden félnek meg kell értenie, hogy az erőszak nem kifizetődő. Vissza kell térni az EU közvetítésével zajló párbeszédhez.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Parlament pénteken felfüggesztette egyik alelnöke, Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselő feladatainak ellátását egy öbölmenti állammal kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során, Borrell azt mondta: „a hír rendkívül aggasztó”.

„Néhány olyan eseménnyel, néhány olyan ténnyel kell szembe néznünk, amelyek engem, mint az Európai Parlament korábbi elnökét nagyon aggasztanak” – fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.

A belga ügyészség pénteken közölte, hogy a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy öbölmenti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. A vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal próbálták lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?