<p>Felkérés esetén elvállalná a kormány vezetését Bokros Lajos. A Horn-kormány volt pénzügyminisztere ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta el szombaton Gyöngyösön. A kérdést már annak tudatában tették fel neki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.</p>
Bokros lenne miniszterelnök Gyurcsány helyett
"Ha a felelős magyar Országgyűlés engem, vagy mást felkér arra, hogy egy válságkormányt vezessek, a magam részéről állok elébe" - fogalmazott a gazdasági szakember a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján, aki arról is beszámolt, hogy a közgazdasági tanácskozást követően részt vesz az MSZP kongresszusán, s ezt természetesen - mint mondta - "nem titkos megfigyelőként" teszi.
Hangsúlyozta: nem zárkózik el a személyes feladat elől, hiszen az "írástudók kötelessége", hogy használják, ha van a tarsolyukban valami, amivel hozzá tudnak járulni az ország felemelkedéséhez.
Ugyanakkor világossá tette: nem az az érdekes, amit személyesen gondol, hanem az, hogy az Országgyűlésben helyet foglaló 4 vagy 5 párt miben tud megegyezni.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.
Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, azt kéri a kongresszustól, bízza meg a pártelnököt, a választmány elnökét és a szocialista frakcióvezetőt az új miniszterelnök megnevezésének előkészítésével.
Gyurcsány Ferenc azt is javasolta, hogy hétfőn tájékoztassák erről a parlamentet, kezdjék meg a tárgyalásokat az új kormányfő személyéről, és két hét múlva rendkívüli kongresszus jelöljön új miniszterelnököt. A pártelnök nem nevezett meg jelöltet maga helyett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.