Bizarr javaslat az eladósodott országok megbüntetésére

Berlin |

<p>Bizarr javaslattal állt elő az Európai Unió energiaügyi biztosa az eladósodott országok, köztük Görögország, megbüntetésére.</p>

A német Günther Oettinger indítványozta ugyanis, hogy az uniós épületek előtt eresszék félárbocra a legnagyobb adósságokat felhalmozó tagállamok zászlaját. A konzervatív politikus a Bild című napilap internetes kiadásában szombaton megjelent interjúban elismerte, hogy nem szokványos javaslatról van szó, de úgy vélte: a jelképes lépésnek erőteljes elrettentő hatása lenne.
Berlini értesülések szerint Oettinger indítványát "kenyéradója", az Európai Bizottság szinte azonnal elutasítással fogadta. Közvetlenül elhatárolódott attól Angela Merkel német kancellár is.
Az energiaügyi biztos - aki kinevezéséig Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke és a CDU-ban a pártelnök Merkel helyettese volt - annak a nézetnek adott hangot, hogy a notórius adósokkal szemben eddig indítványozott szankciók nem bizonyultak célravezetőeknek.
"Egy eladósodott országot pénzbüntetéssel fenyegetni olyan, mint egy meztelen ember zsebét keresni" - érvelt a többi között a biztos. Oettinger szerint olyan szankcióknak lenne értelme, amelyeket a kormányoknak magyarázniuk kellene állampolgáraik előtt. A zászlók félárbocra engedése az adós államok közvetett megszégyenítése lenne - fűzte hozzá.
José Manuel Barroso bizottsági elnök szóvivője nevében elhatárolódott a javaslattól. Az indítványt a szóvivő sajátságosnak nevezte, hangoztatva, hogy az abban foglaltak fel sem merülhetnek. Jóval élesebben fogalmazott az unió pénzügyi biztosa. Olli Rehn szóvivője útján tudatta, hogy az Európai Bizottság az adósságválság elleni harcban csak komolyan vehető elképzelésekkel, illetve javaslatokkal foglalkozik. Úgy tudni, a pénzügyi biztost különösen felbosszantották német kollégájának javaslatai.
Oettinger párttársa, az Európai Parlament CDU-s frakciójának vezetője, a német Werner Langen a biztos indítványa kapcsán csak annyit mondott: "Szeptember első felében járunk, nem pedig április elsejét írunk". Mindehhez hozzáfűzte, hogy egy ilyen fontos vitában több komolyságra lenne szükség.
Közvetve elhatárolódott Günther Oettinger javaslatától a német kancellár is. Angela Merkel egy interjúban Görögországgal szemben több türelmet követelt. Amit éveken keresztül elmulasztottak, nem lehet egy éjszaka alatt bepótolni - érvelt a kancellár, aki ennek kapcsán a német egyesülés bonyolult folyamatára, illetve az egykori NDK nehéz újjáépítésére emlékeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?