Külföld

Biden májusban megemeli a menekültbefogadási kvótát

Joe Biden amerikai elnök szövetségesei és segélyszervezetek megrökönyödtek pénteken azon a sürgősségi rendeleten, miszerint a kormány nem emeli meg az elődje által megszabott menekültbefogadási kvótát, emiatt a Fehér Ház még este bejelentette, hogy az elnök májusban mégis megemeli a 15 ezer fős keretet.
MTI

2021. április 17. 10:45

Joe Biden
- TASR/AP-felvétel

A rendeletben az elnök azzal indokolta a kvóta meghagyását, hogy „az továbbra is indokolt humanitárius megfontolásból és a nemzeti érdek szempontjából”. De ha a kvóta betelik a folyó pénzügyi év október 1-jei vége előtt és továbbra is fennáll a rendkívüli menekültügyi helyzet, akkor az elnök megemelheti a plafont – olvasható a rendeletben.

A rendeletet azonnal számos kritika érte Biden szövetségesei részéről a washingtoni kongresszusban, Dick Durbin demokrata párti szenátor például elfogadhatatlannak nevezte. Menekültügyi szervezetek úgy reagáltak, hogy ha nem is lehetséges a kvóta megemelése az eredetileg megígért szintre, fontos jelezni, hogy Amerika ismét világvezető lesz az elnyomottak befogadásában.

Ezek hatására Jen Psaki fehér házi szóvivő később azt mondta: az elnök várhatóan május 15-éig megemeli a kvótát. Azt nem árulta el, hogy mennyivel, és hozzátette: „tekintve, hogy nagyon alacsony kvótát örököltünk, nem valószínű, hogy az elnök 62 500 fősre tudja majd emelni azt, ahogy két hónappal ezelőtt ígérte a kongresszusban”.

Az elnök februárban az idei pénzügyi évre ígérte a 62 500 fős kvótát, a jövő pénzügyi évre vonatkozóan már 125 ezer főset.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mária Kolíková
Frissítve

Kolíková marad az igazságügyi miniszter

Szputnyik

Matovič szerint a napokban kezdődhet a Szputnyikkal való oltás Szlovákiában

arkana

Renault Arkana: megérkezett Szlovákiába a francia újdonság

Škoda Fabia

Az új Fabia modernebb és szebb lett, gazdagabb felszerelést is kapott

Tibor Gašpar
Frissítve

Őrizetben marad Tibor Gašpar és több volt magas rangú rendőr is

ddddd

Mégis lesz idén valami Pohoda-szerűség

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.