Biden a Kínával szembeni közös fellépés fontosságát hangsúlyozta a G7-csúcs végén

Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök vasárnap a világ legfejletteb országait tömörítő G7 hirosimai csúcstalálkozójának végén kijelentette: a Hetek mostantól közösen lépnek fel Kínával szemben, és ennek megfelelően diverzifikálni fogják a globális ellátási láncok működését biztosító gazdasági kapcsolataikat. Ugyanis csökkenteni akarják Kínától való függőségüket. Utalt arra, hogy hamarosan megbeszélés lehet közte és a kínai elnök között.

„Nem akarunk elszakadni Kínától. A kockázatok csökkentésére törekszünk, és szeretnénk diverzifikálni a Pekinggel fennálló kapcsolatainkat” – hangsúlyozta Biden sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a G7 országok még soha nem voltak ilyen egységesek abban, hogy „együtt álljunk ellen (Kína) gazdasági kényszerítő erejének, és hogy visszautasítsuk azokat a (kínai) politikai lépéseket, amelyek károsak munkásainkra nézve”.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy várakozása szerint az egyébként fagyos amerikai-kínai kapcsolatokban „nagyon hamar olvadás” következhet be.

Washington és Peking kapcsolatai megsínylették azt az incidenst az év elején, amelynek az lett a vége, hogy az Egyesült Államok lelőtt egy kínai kémléggömböt. A léggömb átrepült az ország felett, sőt fokozottan védett katonai területek felett is. Emiatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter váratlanul elhalasztotta februárra tervezett pekingi látogatását.

„Szükségünk lenne egy telefonos forródrótra” – jelentette ki Biden, hozzátéve, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel még a tavalyi indonéziai G20-csúcstalálkozón megállapodott arról, hogy nyitva tartják a két ország közötti kommunikációs csatornákat, de minden gyökeresen megváltozott azután, hogy megjelent „ez az idétlen léggömb, amely két konténernyi kémfelszerelést szállított”.

Biden sajtótájékoztatója után, de még hazautazása előtt újságíróknak még egyszer utalt arra, hogy az amerikai-kínai kapcsolatokban hamarosan enyhülés állhat be.

A Kína és Tajvan közötti feszültségekkel kapcsolatban Biden leszögezte: a legtöbb szövetséges ország között teljes az egyetértés arról, hogy ha Kína valamilyen vakmerő lépésre szánná el magát Tajvannal szemben, akkor az azonnali válaszlépést váltana ki belőlük.

„Nem fogjuk megszabni Kínának, hogy mit tehet és mit nem” – fogalmazott az amerikai elnök. – „De olyan helyzetet teremtünk Tajvan számára, hogy adott esetben meg tudja védeni magát.

Biden mindazonáltal leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenntartja az „egy-Kína” politikát, amelynek értelmében csak a pekingi kormányt tekinti Kína legitim vezetésének.

Caj Jing-ven tajvani elnök szombaton hangsúlyozta, hogy minden lehetséges módon fenn akarják tartani a jelenlegi békés és stabil helyzetet a Tajvani-szorosban annak ellenére, hogy meglehetősen komoly a Tajpej és Peking közötti politikai és katonai feszültség.

Biden elmondta még, hogy az Egyesült Államok és a szövetséges G7-országok nem fognak olyan eszközöket eladni Kínának, amelyek segítségével tömegpusztító fegyvereket gyárthat, de hozzátette, hogy ez „nem ellenséges lépés” a részükről. Jelenleg nem fontolgatja, hogy enyhíti az ilyen eszközökre vonatkozó, Kínával szembeni korlátozásokat – mondta. Megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak Pekinggel a Li Sang-fu kínai tábornokkal szembeni amerikai szankciók enyhítéséről. Ugyanis a szankciókkal sújtott tábornokot nevezték ki márciusban a kínai kormány védelmi miniszterének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?