Bevásárlóközpontba hajtott egy emeletes busz

Coventry |

<p>Bevásárlóközpontba hajtott egy emeletes busz az angliai Coventry belvárosában szombat este, ketten meghaltak, heten megsérültek, egyikük állapota súlyos - közölte a rendőrség.</p>

A BBC internetes oldalán idézte a hatóságok szóvivőjét. A tájékoztatás szerint egy emeletes busz előbb több személyautónak ütközött, majd a járdára felugratva egy bevásárlóközpont bejárata feletti előtetőbe csapódott. Egy járókelő, egy hetvenes éveiben lévő nő, meghalt. Életét vesztette egy nyolcéves gyerek is, aki a busz emeletén, a járműnek közvetlenül abban a részében tartózkodott, amely az épületnek ütközött. További hét utas megsérült, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. Többen a busz felső részébe rekedtek. Egy szemtanú, Maneer Fiaz a BBC-nek elmondta, nagy robajt hallott, majd azt látta, hogy emberek rohannak a helyszínre. "Gyereksikolyokat hallottam a busz felső szintje felől, mindenki visított, két gyerek beszorult a roncsok közé a jármű tetején" - tette hozzá. Egyelőre nem derült ki, hogy miért történt a baleset.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?