Berlini merénylet - Boncolási eredmény: a lengyel sofőrt már órákkal korábban meglőtték

Berlin |

<div>A lengyel sofőrt, akinek a kamionját a berlini iszlamista terrortámadáshoz felhasználták, már órákkal a merénylet előtt meglőtték - áll az áldozat boncolási jegyzőkönyvében, amelyről a Bild című német lap számolt be hétfőn.</div><div>&nbsp;</div>

A 37 éves lengyel sofőrt, Lukasz Urbant a merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és késszúrással találták meg a vezetőfülkében. A boncolási jegyzőkönyv szerint Urbant december 19-én délután fél öt és fél hat között lőtték fejbe, a merénylő pedig a kamionnal este nyolc órakor hajtott bele a tömegbe. Lehetséges, hogy Urban nem halt bele azonnal a fejlövésbe, hanem még élt, amikor a merénylő az emberek közé hajtott - vélik az igazságügyi orvos szakértők.          A merényletről előkerült egy videó, amelyen látható, amint a 40 tonnás fekete kamion nagy sebességgel belehajt a Breitscheid téri karácsonyi piacon szórakozó tömegbe. A felvétel alapján sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna, mert a kamion teljes hosszában is átszelhette volna a vásár területét. Sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a kamion így 60-80 méter után balra fordult, a vásár területét elhagyva kifutott a Budapest utcára és megállt.   A támadásban 12 ember meghalt, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő Anis Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd a merénylet után négy nappal, péntek hajnalban felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?