Berlinben programozni tanulhatnak a menekültek

Berlin |

<p>Az MWC-t követő berlini útja során Mark Zuckerberg és felesége felkereste azt az iskolát &nbsp;is (<a href="https://www.facebook.com/redischool/">REDI School of Digital Integration</a>), ahol a menekülteket tanítják programozni, és elbeszélgetett velük céljaikról, jövőképükről, és arról, hogy mi vezette őket arra, hogy programozást tanuljanak.&nbsp;</p>

A szíriai Akram már Damaszkuszban tanult programozni, csak közben kitört a háború, Európán átutazva is folyton tanult, most pedig önkéntesként segíti az itt tanuló menekülteket. Rami - Aleppóból - arról álmodik, hogy egy napon elindítja saját startup-ját. Louna soha életében nem tanult még programozni, de most gyorsan halad, és szeretne majd továbblépni, hogy építész legyen.

„Berlin annak a szimbóluma, amiben én annyira hiszek:” – írja a Facebookon a Facebook-alapító – „a fal leomlása az emberek között a világot még nyitottabbá és összekapcsoltabbá teszi”. Zuckerberg szerint Németország most is példát mutat a világnak a menekültkérdés kezelésével, a befogadó globális közösség építésével. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?