Berlin óvatosan tárta ki a kapukat

Berlin. A terroristagyanús személyek könnyebb kitoloncolását és a szakképzett munkaerő megkönnyített beáramlását segíti elő a tegnap elfogadott német bevándorlási törvény.

Berlin. A terroristagyanús személyek könnyebb kitoloncolását és a szakképzett munkaerő megkönnyített beáramlását segíti elő a tegnap elfogadott német bevándorlási törvény.

A négy éve vajúdó jogszabályt az alsóház után a Bundesrat is megszavazta, miután a szociáldemokrata–zöld kormányzat hajlandó volt egyezkedni az ellenzéki konzervatívokkal és liberálisokkal. A kormánypártoknak korábban már majdnem sikerült keresztülvinniük a törvényhozáson saját migrációs törvényüket, ám az alkotmánybíróság helyt adott a törvény felsőházi megszavazását formai oldalról megtámadó ellenzéknek. A törvény értelmében külföldieket a jövőben „tények által alátámasztott veszélyprognózis” alapján ki lehet utasítani Németországból. Ennek eldöntésére alapjában véve a tartományi belügyminiszter hivatott, a döntés ellen csak egyszer, a szövetségi közigazgatási bíróságnál lehet fellebbezni. Az ún. szellemi lázítók, például a muzulmán imaházakban gyűlöletet prédikálók kiutasíthatók az országból. Csak szigorú kikötésekkel maradhatnak Németországban azok a kétes személyek, akiket nem lehet kiutasítani, mert országukban kínzás, vagy halálbüntetés várna rájuk. Kiutasítás vár a próbaidő nélküli börtönbüntetéssel sújtott embercsempészekre is.

A törvénnyel legfelső szintű jogszabályba foglalják bizonyos foglalkozások magasan képzett szakembereinek megtelepedését Németországban, ha munkavállalásukat a német ipar igényei megkívánják. Nem EU-országból származó, magasan képzett külföldi akkor dolgozhat az országban, ha az állás betöltésére nem jelentkezik német, illetve uniós tagországból származó polgár. A több mint 80 milliós Németországban a lakosság kilenc százaléka külföldi. A magasan képzett munkaerő szabályozott beáramlására a német lakosság elöregedése miatt van szükség. A statisztikai hivatal adatai szerint jelenleg az ország lakosainak 24,1 százaléka idősebb 60 évnél, az arány 2050-re várhatóan közel 37 százalékra nő. A törvénynyel elő kívánják segíteni a nem EU-országokból érkezők beilleszkedését a német társadalomba. Az úgynevezett integrációs tanfolyamok költségeit a szövetségi állam fedezi. A német nyelven kívül a német jogrenddel, kultúrával és történelemmel is meg akarják ismertetni a Németországot választókat. A már itt élő, de úgymond be nem illeszkedett külföldieket is félig-meddig kötelezik a tanfolyamok látogatására. Az, aki erre nem hajlandó, németországi tartózkodását vagy a szociális juttatás megrövidülését kockáztatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?