Benyújtotta lemondását Jan Fischer kabinetje

Prága |

<p>Jan Fischer cseh kormányfő kabinetje ma délelőtt 10 órakor benyújtotta lemondását Václav Klaus köztársasági elnöknek.</p>

Fischer kormánya addig marad hatalmon, amíg az államfő ki nem nevezi az új kormányt. „A kormány határozatot fogadott el, hogy a törvénynek megfelelően benyújtja lemondását“, adta hírül Roman Prorok kormányszóvivő. A Fischer-kormány leköszönése lehetővé teszi az új kormány kinevezését.

A cseh alkotmány kimondja, hogy a kormánynak közvetlenül azt követően kell lemondania, hogy véget ért az új képviselőház alakuló ülése. Az ülés csütörtökön véget ért, így a kormányfő péntek reggelre rendkívüli kormányülést hívott egybe.

Nem könnyű évet tud maga mögött a Fischer-kabinet. Az eredeti tervekhez képest megbízatási ideje megkétszereződött. A képviselőházban nem volt meg a többségi támogatása, így a döntéseit végrehajtását a politikai mandátum hiánya korlátozta. Ennek ellenére számos fontos lépést kényszerült megtenni, amiért „Fischer hivatalnokait“ a politikusok sokszor bírálták. A lakosság részéről azonban elismerésben részesült a kormány, sőt, a Csek Köztársaság történelmében az egyik legnépszerűbb kormánnyá vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?