Benazirt megint elutasították

Karacsi. Pakisztánban a Szindh tartományi választási bíróság tegnap elutasította Benazir Bhutto volt kormányfő két fellebbezését is az ellen a rendelkezés ellen, amely eltiltja őt az októberi választásokon miniszterelnök-jelöltként való indulástól.

Karacsi. Pakisztánban a Szindh tartományi választási bíróság tegnap elutasította Benazir Bhutto volt kormányfő két fellebbezését is az ellen a rendelkezés ellen, amely eltiltja őt az októberi választásokon miniszterelnök-jelöltként való indulástól. Előzőleg Bhutto eredeti lakóhelyén, Larkanában a választási bizottság elutasította jelöltségét, arra hivatkozva, hogy a politikus aszszonynak nem sikerült tisztáznia magát a korábbi korrupciós vádak alól. Tegnap a bíróság elutasította a júliusi elnöki rendelet elleni fellebbezését is. Ugyanis Pervez Musarraf pakisztáni elnök rendeletben korlátozta politikai ellenfeleit a kormányfői tisztség elnyerésében: a dokumentum szerint nem lehet miniszterelnök az a személy, aki korábban már két kormányfői megbízatást kapott, akár kitöltötte mandátumát, akár nem. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?