Belgrád. A belgrádi politikai körökben nincs egyetértés arról, mikor kell rendezni Koszovó jogállását: Zoran Djindjics szerb kormányfővel ellentétben Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő úgy látja, hogy egyelőre korai tárgyalni a tartomány státusáról.
Belgrád: nincs egyetértés
Djindjics a minap azt követelte a nemzetközi közösségtől, hogy azonnal kezdődjenek meg a tárgyalások Koszovó státusáról, mert a dél-szerbiai tartomány a függetlenség felé halad. Kijelentése meglepetésként hatott, mert Belgrádnak eddig az volt a hivatalos álláspontja, hogy a végleges státusról szóló tárgyalások megkezdéséhez teljesíteni kell a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) vezetője, Michael Steiner által támasztott követeléseket, amelyek a tartomány demokratizálódását célozzák.
Vojiszlav Kostunica a Vecernje Novosti című belgrádi lapnak adott tegnapi interjújában kifejti, hogy Koszovóban nem ment végbe olyan hirtelen átalakulás, amely indokolná Belgrád eddigi álláspontjának hirtelen megváltoztatását. Valószínűleg éveket kell még várni ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások Koszovó státusáról – mondja az államfő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.