Beiktatták hivatalába az új osztrák kancellárt, Christian Kernt

Bécs |

<p>&nbsp;Christian Kern, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kijelölt elnöke kedden délután Bécsben letette a hivatali esküt Heinz Fischer államfő hivatalában, és ezzel Ausztria második világháború utáni 13. kancellárja lett.</p>

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) eddigi vezérigazgatóját az SPÖ elnöksége előzőleg teljes támogatásáról biztosította és egyetlen jelöltként nevezte meg a június 25-i pártkongresszuson esedékes pártelnök-választásra.

Christian Kern a múlt hétfőn hét és fél év után lemondott Werner Faymann korábbi szociáldemokrata kancellár és SPÖ-pártelnök helyére lépett a szociáldemokraták és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotta nagykoalíciós kormány élére.
    
Az osztrák közszolgálati televízióban élő adásban közvetített beiktatási ceremóniát követően Heinz Fischer egyeztetésre vonult vissza az új kormányfővel és Kern kormányának új tagjaival.
    
Kern ugyanis négy poszton is tagcserét akar végrehajtani a kormányban, többek között az oktatási tárca élén.
    
Bár Kern korábban 20 évig tevékenyen részt vett az osztrák belpolitikai életben, a többi között az SPÖ szóvivőjeként, magasabb tisztséget eddig még nem töltött be.
    
Délután, kancellárrá jelölése után, de még beiktatása előtt tartott sajtóértekezletén aláhúzta, hogy az osztrák gazdaságot ismét növekedési pályára akarja állítani, mindenekelőtt új munkahelyeket teremteni. Ennek érdekében rövid- és hosszú távú tervet akar kidolgoztatni kormányával. Minden feltétel adott, hogy Ausztria ismét Európa mintaországa legyen - mondta.
   
A menedzserből lett politikus kifejezésre juttatta, hogy célja az ország jövőjébe vetett bizalmat újraéleszteni. "A gazdasági növekedés legnagyobb akadálya a rossz hangulat" - fogalmazott.
    
Kern az osztrák szociáldemokrata szavazóbázis visszahódítását, egyben "új stílust" ígért a politikában az SPÖ részéről, mindenekelőtt a koalíciós partner ÖVP-val szemben. "Ki akarjuk nyújtani a kezünket, különösen koalíciós partnerünk felé, de más pártok felé is, hogy együtt formáljuk az ország jövőjét" - mondta.
    
Az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való esetleges együttműködés kérdésében, amely az utóbbi időben a menekültügy kezelése mellett az SPÖ-t legjobban megosztó témák közé tartozott, Kern nem nyilatkozott teljesen egyértelműen. Úgy fogalmazott, a pártnak ki kell dolgoznia egy "kritériumrendszert" a jövőre nézve, hogy milyen feltételek mellett hajlandó más pártokkal koalícióra lépni. Aláhúzta ugyanakkor: "nem működünk együtt olyan pártokkal, amelyek emberek és kisebbségek ellen uszítanak".
    
A menekültválság tekintetében az emberiesség, a biztonság és a rend szempontjainak összeegyeztetését nevezte céljának az új kancellár. "A legnagyobb gondossággal fogjuk mérlegelni, hogy milyen intézkedésekre van szükség" - mondta.
    
Az új kancellár a hat SPÖ-s tárcából három élén jelentett be személycserét. Oktatási miniszter a rektori konferencia eddigi elnöke, Sonja Hammerschmid, kulturális miniszter Thomas Drozda, az osztrák színházak szövetségének eddigi igazgatója lesz, az infrastrukturális tárca Jörg Leichtfried eddigi stájerországi tartományi közlekedési miniszter lesz. A kancellári hivatal államtitkári tisztségére Muna Duzdart nevezte ki, aki az osztrák kormány első muszlim tagja lesz.
    
Kern szerdán tartja meg bemutatkozó beszédét a parlamentben, ahol egy nappal később, csütörtökön szavaznak majd az új kormányról.
    
Werner Faymann múlt hétfőn jelentette be távozását a kormány és az SPÖ éléről. Míg Faymannt 2008-ban azzal a reménnyel választotta elnökévé az SPÖ, hogy vezetésével sikerül megfordítani a párt népszerűségének csökkenését, ez a 2013-as választási győzelem ellenére sem sikerült. Miután pedig az osztrák elnökválasztás április 24-én megtartott első fordulójából Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje került ki a legtöbb szavazattal, és az SPÖ jelöltje, Rudolf Hundstorfer 11 százalékkal csupán harmadikként futott be, Faymannt pártja vezető személyiségei közül is többen nyíltan lemondásra szólították fel, az SPÖ május elsejei nyilvános rendezvényén pedig - példa nélküli módon - kifütyülték. Bár belső támogatottságának meggyengülése és az SPÖ folyamatos népszerűségvesztése miatt már hónapok óta keringtek találgatások esetleges távozásáról, Faymann hétfői bejelentése mégis váratlanul hatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?