Barack Obama telefonon beszélt a palesztin elnökkel

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök szerdán felhívott telefonon több közel-keleti vezetőt, köztük Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akinek azt ígérte, hogy minden erejével munkálkodni fog a tartós közel-keleti békén.</p>

Azt mondta, minden lehetséges erőfeszítést megtesz, hogy a lehető leghamarabb sikert érjen el, kormányzata pedig együtt fog működni Abbász elnökkel a palesztin intézmények megalapozásában - közölte Rámalláhban egy szóvivő. Obama a beszélgetésben emlékeztetett arra, hogy Abbász az első külföldi vezető, akit a beiktatása után felhívott.

A hívással Obama betartotta azt az ígéretét, hogy már az első munkanapján foglalkozni fog a kérdéskörrel. A palesztin elnök munkatársa szerint Obama "teljes partnerséget" is ígért Abbásznak, aki válaszában a nemzetközi döntésekre alapozott békét szorgalmazott.

Washingtonban később bejelentették, hogy nem Abbász volt az egyetlen politikus, akit Obama felhívott, hanem beszélt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, II. Abdalláh jordán királlyal és Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel is. Ez utóbbi ismertette a gázai helyzetet, ahonnan teljesen kivonultak az izraeli katonák. A jeruzsálemi tájékoztatás szerint Olmert reményét fejezte ki, hogy sikeresek lesznek az Egyiptommal együtt, az Egyesült Államok és Európa támogatásával hozott intézkedések a fegyvercsempészet megakadályozására.

Olmert azt várja, hogy sikerül megszilárdítani a tűzszünetet, és tovább vinni a békefolyamatot a palesztinokkal - közölték a beszélgetésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?