Barack Obama bátorítónak tartja a tömegtüntetéseket

Amerikai adósságplafon - A győzelem Obamáé, de tud-e élni vele?

Bátorító látni a tömegtüntetéseket az Egyesült Államokban, mert ez azt jelzi, hogy változóban van a közgondolkodás a rendőri erőszakról – jelentette ki Barack Obama volt amerikai elnök helyi idő szerint szerda este.

Az Obama Alapítvány, illetve a volt elnök egyik, fiatal afroamerikai férfiakat segítő szervezete által rendezett online beszélgetésen Obama a koronavírus-járvány okozta válságról és a rendőri erőszakról szólva kiemelte: az elmúlt hetek történései rávilágítanak „az Egyesült Államokban tapasztalható strukturális problémákra”.

Obama üdvözölte a fiatalok aktivitását, dicsérően szólva arról, hogy megteremtették „a sürgősségnek azt az érzetét, amely egyszerre hatalmas és átalakító erejű”.

Úgy vélekedett, hogy a koronavírus-járvány során felszínre bukott társadalmi egyenlőtlenségek sokak szemét felnyitották, azokét az amerikaiakét is, akik korábban hallgattak, mikor az afroamerikaiak hátrányos helyzetéről vagy diszkriminációjáról volt szó. „Bizonyos értelemben legalább annyira tragikus, amennyire nehéz volt ez az elmúlt két hét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez „hihetetlen lehetőség is volt arra, hogy az emberek a mélyben húzódó folyamatokra is ráébredjenek”.

Majd kifejtette: az elmúlt időszak történései összefogásra ösztökélik az embereket, hogy méltóak lehessenek az amerikai értékrendhez.

Obama megismételte, hogy a mostani pillanat aktivizmusát ősszel az elnökválasztásokon kell kamatoztatni.

Az aktuális helyzetről szólva arra kérte az amerikai polgármestereket, hogy tekintsék át a rendőrségeik politikáját és gyakorlatát, az erő alkalmazását a rendőri intézkedések során, kötelezzék el magukat a reformok mellett. A beszélgetésben rész vett Eric Holder, az Obama-adminisztráció igazságügyi minisztere, aki fel is sorolt több konkrét reformintézkedést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?