Barack Obama: amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír

Barack Obama

Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az probléma – hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.

„A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban” – fogalmazott.

Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését.

Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra.

„Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt” – mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét.

Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben. „Meg kell tanulnunk együtt élni” – jegyezte meg.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról. „Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt” – jelentette ki.

Obama szerint a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a „legőrültebbeket” Donald Trump terjesztette.

Barack Obama hangsúlyozta: a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Az interjú hosszabb, internetre felkerült változatában kifejtette, hogy a nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

„Az elmúlt évek, elmúlt hónapok eseményei megtanították nekünk azt, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak ezekre a gondokra. Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban” – mondta a volt amerikai elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?