Baleset, merénylet, tévedés?

Dzsalálábád. Egy helyi illetékes szerint inkább hanyagság, semmint merénylet okozta a 30 halálos áldozatot követelő robbanást pénteken Dzsalálábádban, Afganisztán keleti részén.

Dzsalálábád. Egy helyi illetékes szerint inkább hanyagság, semmint merénylet okozta a 30 halálos áldozatot követelő robbanást pénteken Dzsalálábádban, Afganisztán keleti részén. A nagy erejű detonáció romba döntött egy raktárat Dzsalálábád egyik külvárosában, ahol az Afgán Építési és Utánpótlási Egység (ACLU), egy útépítéssel, utak karbantartásával foglalkozó nem kormányzati szervezet robbanóanyagait tárolták. Adzsab Sah, a dzsalálábádi biztonsági szolgálat igazgatója úgy nyilatkozott: a titkosszolgálat legutóbbi értesülései a durantai duzzasztómű elleni szabotázsakció elméletét táplálták (a duzzasztómű a robbanás helyszíne közelében fekszik). A nem kormányzati szervezet igazgatójának és öt munkatársának kihallgatása azonban arra enged következtetni, hogy a detonáció mégis inkább gondatlanság eredménye - mondta Sah. Az ACLU igazgatója elmondta, hogy tekintélyes menynyiségű robbanószert halmoztak fel az épületekben, amelyet sziklák lerombolásához használtak volna.

„Tudatában vagyunk annak, hogy az az Afgán Építési és Utánpótlási Egység jó munkát végez, de úgy gondoljuk, hogy az események miatt a szervezetet terheli a felelősség. Jóllehet még mindig nem vagyunk száz százalékig biztosak az okot illetően” – tette hozzá. Helyi és kormányzati tisztségviselők hol gépkocsiba rejtett pokolgéppel végrehajtott merényletről, hol rosszindulatból elkövetett, belülről szervezett akcióról, hol pedig balesetről beszélnek.

Egy helyi parancsnok, Hadzsi Musza tábornok, aki szombaton megfordult a helyszínen, ugyanakkor kizárta a balesetről szóló teóriát. „Magánautók nem hajthattak be a telephelyre, ezért feltételezzük, hogy a robbanóanyagot egy már bent álló gépkocsiban helyezték el” – fejtegette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?