<p>Ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választásokon, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez – jelentette ki Bajnai Gordon a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén szombaton, Budapesten.</p>
Bajnai: Akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez
Budapest |
Az Együtt-PM szövetség vezetője a jövő évi választásokra utalva úgy fogalmazott: a győztes koalíció csak olyan lehet, amelyik reményt és a jó kormányzás lehetőségét nyújtja, nem megosztó, középre nyitott, bírja a sokféleséget. Emellett vonzó otthont kínál a politikai otthontalanoknak, miközben elfér benne sok, már elkötelezett demokrata szavazó – tette hozzá. Csak olyan összefogás nyerhet, amelyik a létrejötte után nem magára zárja az ajtót, hanem több százezer támogatót képes magához vonzani. Bajnai Gordon azt is kijelentette, hogy 2014-ben nem a baloldal küzdelme zajlik majd a jobboldal ellen, hanem "a normális Magyarország küzdelme zajlik majd Orbánország pénze, propagandája és zsoldoshadserege ellen".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.