Bajnai: a cselekvési program lemondást kér mindenkitől

Budapest |

<p>Bajnai Gordon szerint a válságkezelő program - amely a cselekvés, a kilábalás és a növekedés programja - lemondást, szolidaritást kér mindenkitől, de ennek eredményeként az ország talpra állhat és megerősödhet.</p>

A miniszterelnök a vasárnapi kormányülés után majdnem másfél órás nemzetközi sajtótájékoztatón, prezentáció formájában mutatta be az ülésen elfogadott programot, amely szavai szerint elhárítja a veszélyeket és kilábalást ígér a válságból.
Bajnai Gordon közölte, a programnak három fő eleme van: csökkenteni kell a kiadásokat, meg kell teremteni a növekedés feltételeit - adócsökkentéssel, munkára ösztönzéssel és munkahely teremtéssel -  valamint mindezen lépések segítségével újra kell építeni a bizalmat Magyarország iránt.
Kiemelte: a következő napokban a kormány elkészít egy világos, átlátható intézkedési tervet, amely azt a célt szolgálja, hogy a kabinet elszámoljon a polgárok felé, mit tesz azért, hogy az országot kivezesse a válságból.
A programot fájdalmasnak nevezte, amely lemondást kér a nyugdíjasoktól, akik nem kapnak 13. havi nyugdíjat, a családoktól, többek közt azért mert a következő két évben nem emelkedik a családi pótlék, az emberektől, mert tovább kell dolgozniuk, az államtól, mert vissza kell fognia a kiadásait és az állami vezetőktől is. A program lemondást, szolidaritást kér a vagyonosoktól, hogy egy ideig még adózzanak többet - közölte.
A kormányfő a programot úgy jellemezte: ennek segítségével akár több százezer munkahelyet menthetnek meg, a munkavállalók 90 százaléka alacsonyabb adósávban adózik majd, a nyugdíjasok megőrizhetik alapnyugdíjuk értékét, a jövő nyugdíjasai méltó nyugdíjat kaphatnak, a közepes jövedelműeknél lényegesen több maradhat a borítékban, a kis és közepes vállalkozások pedig a válság után bővülni tudnak.
A miniszterelnök azt szeretné, ha minden magyar polgár megértené, mi történne, ha nem hajtanák végre a válságkezelő programot. A nem cselekvés, a halogatás, a sodródás egy sokkal fájdalmasabb út:  a kontrollálhatatlan, kilátástalan és feltartóztathatatlan lecsúszás útja lenne - vélekedett.
Mint mondta, a program reményt és lehetőséget kínál, de ha nem lépnek elég gyorsan, és elég nagyot, akkor Magyarország hosszú évekre tartós recesszióba kerülhet, lemarad a régió országaitól, százezres nagyságrendben szűnhetnek meg munkahelyek, egyre nagyobb lesz az adóssága, veszélybe kerülhet az adósságszolgálat teljesítése, valamint a nyugdíjak, családtámogatások értékállósága is. Magyarország számára ezek elkerülése a tét - hangoztatta a kormányfő.
Bajnai Gordon szerint szembe kell nézni a kialakult helyzettel: a rosszabb gazdasági várakozáshoz még hozzájön a forint gyengülése. A programnak ezért hozzá kell igazodnia az ingadozó nemzetközi környezethez és a vártnál sokkal rosszabb gazdasági, költségvetési környezethez. Rövidtávú és strukturális átalakításokra is szükség van - jelentette ki.
A helyzetet értékelve úgy fogalmazott: Magyarország ma "egyfajta ördögi körben van", hiszen egyik oldalról a magas adók csökkentik a gazdaság növekedési képességét, az alacsonyabb növekedési képesség rontja az ország iránti bizalmat, a bizalomhiány pedig magas kamatokban kifejezve "az egyensúlytalanság állapotában" tartja a gazdaságot. Véleménye szerint a cselekvési program végrehajtásával ki lehet törni az ördögi körből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?