Bagdadban az ellenőrök

Bagdad. Megérkezett tegnap Irakba az ENSZ fegyverzetellenőreinek első csoportja, élén Hans Blixszel, az ENSZ iraki fegyverzetellenőrzési bizottsága (UNMOVIC), illetve Mohamed el-Baradeijel, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) vezetőjével.

Hans Blix lesz az elkövetkező hetekben az egyik legfontosabb ember Bagdadban. Tegnap a repülőtéren egy Szaddám-portré előtt üdvözöltékTASR/EPA-felvételA csoport feladata a későbbiekben Irakba érkező szakértői csoport főhadiszállásának kiépítése, az ellenőrzés technikai feltételeinek megteremtése, a kiszolgáló létesítmények és a közlekedési lehetőségek biztosítása. A leszerelési szakértők újabb csoportja november 25-én érkezik az iraki fővárosba, és az érdemi munka ezt követően kezdődik majd. Az iraki sajtó az ENSZ-szakértők érkezéséhez időzítve arról írt, hogy Bagdad teljes mértékben együtt kíván működni a feltételezett tömegpusztító fegyverek felkutatására az országba érkező ellenőrökkel. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy tisztességes és pártatlan tevékenységet várnak el tőlük. „Nálunk jobban senki sem kívánja, hogy az ellenőrök munkája sikeres legyen, hogy ezáltal nyilvánvalóvá váljanak az amerikai és a brit kormány hazugságai” – írta az iraki elnök, Szaddám Huszein fia, Udaj tulajdonában lévő Babel című lap hétfői számának első oldalán megjelent szerkesztőségi cikk. Az Iraki Baasz Párt hivatalos lapja, az asz-Szaura az ellenőrök pártatlanságának fontosságát hangsúlyozta, azzal vádolva az előző években – 1991 és 1998 között – Irakban dolgozó ENSZ-szakértőket, hogy az Egyesült Államok számára dolgozó kémek voltak. „Felhívjuk az UNMOVIC és az IAEA figyelmét arra, hogy ezúttal ne essenek bele ugyanabba a csapdába, amibe elődjeik az amerikaiak beavatkozása következtében beleestek” – tette hozzá az asz-Szaura.

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter arra intette az iraki csapatokat, hogy maradjanak kaszárnyáikban és tartsák magukat távol a vegyi és biológiai fegyverek bevetésétől abban az esetben, ha az USA és szövetségesei megtámadnák az országot. Az amerikai politikus a latin-amerikai védelmi miniszterek találkozójára érkezett vasárnap a chilei fővárosba, s nyilatkozott a kíséretében lévő újságíróknak. Rumsfeld kemény választ ígért arra az esetre, ha a háborúban Irak bármi módon bevetne biológiai vagy vegyi fegyvert a behatolók vagy más országok ellen. Megígérte: az USA és szövetségesei háború esetén békén hagyják azokat a katonákat, akiknek „nincs kötődésük Szaddám Huszein klikkjéhez, illetve a tömegpusztító fegyverek gyártását célzó programokhoz”. Rumsfeld szerint az iraki hadsereg és határőrség nagy része, akárcsak a közép-keleti ország népességének a többsége egy gyűlöletes rezsim túsza. Hangsúlyozta: az USA az Irakban létesített repüléstilalmi övezetekben járőröző amerikai és brit gépek elleni támadásokra is úgy tekint, mint az iraki fegyverek ellenőrzésére vonatkozó ENSZ-határozat megsértésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?