Bagdad felé nyomulnak a dzsihádisták

<p>Bagdad. Három irányból nyomultak a dzsihádisták az iraki főváros felé,</p><p>miután a keleti Dijála tartomány egy része is az ellenőrzésük alá került. Az USA beavatkozást tervez. Az ENSZ szerint az áldozatok száma több százra tehető. A zavargások hatására drágul az olaj.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita szélsőséges csoport harcosai tegnap már alig száz kilométerre voltak Bagdadtól. Nyugati irányból el-Anbár, északról Szaláheddín, keletről pedig Dijála tartomány felől hatolnak előre a főváros felé. Az iraki hadseregben kitört általános fejetlenséget kihasználva a szélsőséges iszlamisták ezrei elfoglalták az észak-iraki Moszult és Ninive tartományt, Tikrítet és Szaláheddín tartomány más területeit, valamint a kelet-iraki Dijála és az észak-iraki Kirkuk kormányzóságok egyes szektorait. Január óta a kezükön van a Bagdad közeli Fallúdzsa is. Tegnap megpróbálták elfoglalni a Bagdadtól 60 km-re fekvő Baakúba tartományi székhelyet is.

A síita vezetésű kormányzat és a hadsereg tehetetlensége láttán Barack Obama amerikai elnök közölte: nemzetbiztonsági szakemberei „minden megoldást” tanulmányoznak, beleértve az iraki beavatkozást is. Az elnök nem részletezte, miféle segítségnyújtásra gondolt, csak annyit mondott, semmit sem zár ki. Egy amerikai illetékes szerint esetleg pilóta nélküli repülőgépekkel légi csapásokat hajtanak végre. A 2006 óta kormányon lévő, síita Núri al-Máliki kormányfő felszólította a törzseket, hogy alakítsanak önkéntes csapatokat a kormányhadsereg megsegítésére. A Máliki-kormány cselekvőképességét mély felekezeti megosztottság korlátozza. Értesülések szerint Teherán a Forradalmi Gárda néhány egységét küldte Bagdad védelmére.

A szunnita szélsőséges felkelők elleni dzsihádra, szent háborúra szólított fel Ali asz-Szisztáni ajatolláh, a legfőbb iraki síita vallási méltóság. Az ajatolláh Núri al-Máliki iraki síita miniszterelnök kormányát támogatja. A híveket asz-Szisztáni elsősorban arra szólította fel, hogy a síita muzulmánok egyik legfontosabb szent helyének számító Nadzsafot, valamint a jelentős zarándokhelyet, Kerbelát védjék meg.

Az iraki kormányt hibáztatta (Máliki kormányát a síiták uralják Irán támogatásával) a szélsőséges szunnita lázadók előrenyomulásáért Turki al-Fejszál herceg, a szaúd-arábiai hírszerzés volt főnöke. Szerinte az ILIÁ önmagában nem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy elérje, amit elért, hiszen a sajtóból úgy tűnik, hogy nincs több, mint 1500–3000 harcosa. A helyzet olyan gyorsan változik, hogy képtelenség megmondani, mi fog történni a következő napokban, hetekben. Szerinte váratlan következményekhez vezethet, ha az USA is beavatkozik a harcokba. „Ironikus, de megtörténhet, hogy az iráni forradalmi gárdisták az amerikai drónokkal közösen harcolva ölik az irakiakat. Ettől megáll az ész” – mondta.

Akár több százan is meghalhattak az elmúlt napokban az iraki Moszúlban, amikor iszlamista fegyveresek rohanták le a várost – közölte tegnap Genfben az ENSZ emberi jogi szóvivője. Rupert Colville elmondta: az ILIÁ szélsőséges csoport harcosai civileket is meggyilkoltak, de a hadsereg is bombázott civilek lakta területeket. Idén nyolcszázezren váltak menekültté Irakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?