<p>Elfogató parancsot adott ki a New York-i rendőrség hétfőn egy 28 éves férfi, Ahmad Khan Rahami ellen, akinek a gyanú szerint köze lehet az amerikai metropoliszban hét végén történt, 29 embert megsebesítő robbantáshoz.</p>
Azonosították a New York-i robbantás egyik gyanúsítottját
J. Peter Donald rendőrségi szóvivő a közösségi médiában fényképet tett közzé a gyanúsítottról. Ahmad Khan Rahami afgán származású és a New Yorkkal szomszédos államban, New Jersey-ben él, ahol szombaton csőbomba robbant egy futóversenyen, vasárnap este pedig öt gyanús eszközt találtak egy vasútállomás közelében, egy hátizsákban.
Bill de Blasio New York-i polgármester a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a körözött férfinél fegyver lehet, és veszélyes. A városvezető hangsúlyozta: a New York-iak fokozott rendőri jelenléttel fognak szembesülni szerte a városban, aminek oka az ENSZ Közgyűlésének őszi ülésszaka is.
A belbiztonsági minisztérium egyik illetékese eközben közölte: a New Yorkban és New Jerseyben hét végén történt robbantás kapcsolatban állhat egymással. Hétfőn a hatóságok számos embert kihallgattak annak megállapítása céljából, hogy van-e összefüggés a két államban a hét végén talált robbanóeszközök között.
TERRORCSELEKMÉNY VOLT A NEW YORK-I ROBBANTÁS
Rendészeti tisztségviselők a CNN-nek hétfőn azt mondták: elképzelhető, hogy egy terrorsejt áll a robbantások mögött.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója arról beszélt, hogy New Yorkban terrorcselekmény történhetett, amelynek külföldi szála is lehet. A kormányzó vasárnap még kizártnak nevezte, hogy az esetnek köze lenne a nemzetközi terrorizmushoz, mivel arra semmilyen bizonyíték nem utal.
Vasárnap egy szövetségi rendészeti tisztségviselő azt mondta, hogy a New Yorkban működésbe lépett robbanószerkezet tannerite maradványt tartalmaz, amelyet gyakran használnak céllövészethez, így sok sportboltban kapható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.