Azonosították a francia turistát elrabló szélsőségeseket

Algír |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Azonosították az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet algériai csoportjának azon tagjait, akik részt vettek a később lefejezett francia turista elrablásában - közölte kedden Tajeb Luh algériai igazságügy-miniszter.</span></p>

Az Algériai Kalifátus Katonái nevű szervezet néhány nappal korábban meggyilkolta az 55 éves Hervé Gourdel francia túravezetőt, akit az észak-afrikai országban raboltak el szeptember 21-én. Elengedéséért cserébe azt követelték Párizstól, hogy szüntesse be az IÁ iraki hadállásaira mért légicsapásokat. Ezt a francia vezetés elutasította.

Az algériai igazságügyi tárca vezetője kedden azt mondta, hogy elfogatóparancsot adtak ki a már azonosított elkövetők ellen, és hatósági vizsgálat során próbálják megtalálni azt a helyszínt, ahonnan a gyilkosságról készült videofelvételt feltöltötték a világhálóra. Luh hozzátette, hogy folytatják a Gourdel elrablásáért és a lefejezéséért felelős további dzsihadisták felkutatását.

Ezzel párhuzamosan az Algériai Kalifátus Katonái kedden közzétettek egy további videofelvételt, amelyen mintegy harminc fegyveres erősíti meg az Abu Bakr al-Bagdadinak, az IÁ vezetőjének korábban tett hűségesküjét. A szélsőséges csoport mintegy két hete csatlakozott az IÁ-hoz, korábban az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezethez tartozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?