Az utolsó előkészületek zajlanak Londonban III. Károly koronázása előtt

III. Károly király

Az utolsó előkészületek zajlottak pénteken Londonban és az Egyesült Királyságban III. Károly király koronázása előtt.

A királyt és hitvesét, Kamillát 2200 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg szombaton Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.
 

Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.

A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázótemploma. Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is.

II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

A Buckingham-palota által ismertetett részletek szerint a koronázási ünnepségek első mozzanataként, szombat délelőtt a király és hitvese díszes menet (The King's Procession) élén a palotából a Westminster-apátságba hajtat.

A ceremónia után egy még nagyobb létszámú díszfelvonulást (The Coronation Procession) vezetve a királyi házaspár visszatér a Buckingham-palotába.

Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család több tagja megjelenik a palota híres erkélyén és üdvözli a tiszteletükre összegyűlt tömeget.

Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

Itt köszöntötte csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt, a II. világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem napján az ünneplő milliókat III. Károly nagyapja, VI. György király és Winston Churchill miniszterelnök.

A koronázás másnapján, vasárnap nagyszabású koncertet tartanak a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély parkjában.

A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, mások mellett fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench.

A Take That eredeti tagjai közül Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen lép fel a vasárnapi megakoncerten, hírek szerint azonban Robbie Williams nem vállalta a szereplést.

A közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választották ki. A szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kapott a windsori koronázási koncertre, amelyet így 20 ezren tekinthetnek meg a helyszínen.

A világhírű szupersztárok mellett fellépnek a zenei rendezvényen különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is. A szereplők között lesznek mások mellett olyan kórusok, amelyeket Nagy-Britannia által befogadott menekültek alapítottak, de fellépnek a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS), valamint a LMBTQ-közösség tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek is.

A nagyszabású rendezvények központi elemei közé tartozik a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.

Hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.

Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem 9 ezren voltak hivatalosak.

Az udvar már korábban is jelezte, hogy III. Károly szombati koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz, és sokkal kevesebb meghívott vendég előtt tartják.

Péntekre lezajlottak a hét évtizede példátlan esemény utolsó előkészületei is, a résztvevők – köztük a több ezer fős katonai díszalakulatok – megtartották a végső főpróbákat.

Pénteken már több tízezren táboroztak a koronázási ceremónia fő helyszínein, köztük a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárúton. Nekik délután váratlan élményben volt részük, amikor előzetes bejelentés nélkül megjelent körükben a király, valamint elsőszülött fia, Vilmos trónörökös és felesége, Katalin hercegnő, és hosszasan elbeszélgettek az út mentén táborozókkal.

A szombati koronázást szinte példátlan biztonsági készültség kíséri.

A Scotland Yard ismertetése szerint a koronázási hétvégén összesen csaknem 30 ezer, a koronázás napján több mint 11 500 rendőr lesz szolgálatban.

A londoni rendőrség közölte: London belvárosában arcfelismerő technológiát is alkalmazni kíván, és a figyelőlista olyanokra összpontosít, akiknek jelenléte a koronázás napján „aggályokat vetne fel a lakosság védelme szempontjából”.

Közöttük vannak mindazok, akik ellen körözés vagy elfogatóparancs van érvényben.

A Scotland Yard „toleranciaküszöbe alacsony lesz bármiféle rendzavarással szemben” – fogalmaz figyelmeztetően a rendőrségi közlemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?