Az USA jobbra tolódott Obama elnökségének félidején

A választópolgárok haragjukat a demokratákra zúdították. A kormánypárt egy szerény szenátusi többséget meg tudott ugyan tartani, ám a képviselőházban nagyobb vereséget szenvedtek, mint amekkorát 1994-ben, a Newt Gingrich későbbi házelnök (1995-99) vezette "republikánus forradalom" idején. Akkor "csak" 52 mandátum csúszott ki a kezükből, most 60. A kormányzók és a tagállami törvényhozások szintjén a republikánus előretörés még látványosabb volt.
Amerika politikai térképe a liberalizmus két fellegvára, a két ellentétes partvidéken fekvő New York és Kalifornia, valamint néhány környező állam és az ország középső részén található Colorado kivételével az elefánt által jelképezett republikánusok vörös színébe öltözött.
"Nem kétséges, hogy az embereket elsősorban a gazdaság állapota aggasztja" - jelentette ki Obama a választás másnapján.
A demokrata vereség egyik alapvető oka, hogy a gazdaság lassú növekedése ellenére a munkanélküliségi ráta nem hogy nem csökkent, de decemberre elérte a 9,8 százalékot. Amerikában a bankok idén 1,2 millió lakóingatlant foglaltak le a jelzálog-adósoktól: többet, mint eddig bármikor, és ötödével többet, mint 2009-ben. A kormányzat, amely a több száz milliárd dolláros beavatkozásokkal vélhetően megmentette a gazdaságot az összeomlástól, a megélhetési gondokkal küszködő polgárok szerint mégis tehetetlennek bizonyult.
Sokak szerint viszont Washingtonnak nem kellene áldoznia sem a válságba jutott szektorok, sem a kiszolgáltatottak megsegítésére, mert túl sok az adó, a kormányzat és a kompromisszum. Ők adják az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom derékhadát, amely az elmúlt két év alatt "a harmadik" politikai erővé nőtte ki magát Amerikában. A republikánusok konzervatív lázadói 5 szenátort és több tucat képviselőt juttattak be a januárban összeülő új kongresszusba.
Ám éppen a mozgalom radikális konzervativizmusa fosztotta meg a republikánusokat attól, hogy a felsőházban is megszerezzék a többséget. Sőt, azzal, hogy jobbra terelték az amerikai politika sodorvonalát, a 2012-es elnökválasztás küszöbén megnyitották a politikai centrumot az újraválasztásban reménykedő Obama előtt. A kétpárti együttműködésre kényszerített elnököt a centrum felé tolják saját pártjának liberális zendülői is.
Még ha csak fű alatt is, de a harc a Fehér Házért már a félidős választások másnapján megkezdődött. Az elnökségre ácsingózó republikánusok közül hivatalosan eddig még egy sem jelentette be, hogy jelölteti magát, de tavaszig fél tucatnyian is rajthoz állhatnak.
Hivatalban lévő elnökként Obama elvben hatalmas helyzeti előnnyel indul. "Normális" időkben talán ölbe tett kézzel figyelhetné republikánus riválisainak belharcát, ám a lomha gazdaság és a választások után kialakult politikai patthelyzet miatt nagyot kell alakítania, ha nyeregben akar maradni.
2010 fejleményei nem azt sugallják, hogy ennek területe a külpolitika lesz, amelynek jelentősége - a származásuk révén válságövezethez kötődő emberek kivételével - különben is csak másodlagos az amerikaiak szemében. A többséget a világ összefüggései főleg akkor érintik meg, ha azok Amerika elleni terrortámadások formájában nyilvánulnak meg. Ezekről idén a Jemenből feladott csomagbombák küldői és belföldi dzsihádisták gondoskodtak.
A szélesebb közvélemény egyfajta valóság-thrillerként érzékelte a kissé kézzelfoghatatlan WikiLeaks oknyomozó honlap "nyilvánosság-bombáit", ám azok nagyon is érezhetően megtépázták az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét. Noha kiderült, hogy a kiszivárogtatott katonai és diplomáciai titkos iratok tartalma nem áll szöges ellentétben azzal, amit Washington a nyilvánosság előtt képvisel, az amerikai kül- és védelempolitikában az alkalmazott módszerek és a személyi állomány frissítésre szorulhatnak.
Az egyetlen szuperhatalom - ahogy az az iratokból is kiderült - több irányban is falakba ütközött, amikor érdekeit érvényesíteni akarta. Az Obama-kormány egyre magabiztosabb vetélytársat lát Kínában, amelynek gazdasága idén a világranglista második helyére lépett elő. Pekinget, Amerika legnagyobb hitelezőjét Washingtonnak idén semmilyen jelentős engedményre nem sikerült rávennie, legyen szó akár kétoldalú kereskedelmi vitákról, akár a tűzzel játszó Észak-Korea megrendszabályozásáról. Tovább dacolt Washingtonnal a nukleáris ambíciókat dédelgető Irán is, sőt, egy közeli szövetséges, Izrael sem bizonyult rugalmasnak abban, hogy előmozdítsa a közel-keleti kiegyezést.
Úgy tűnik, hogy Amerika a két háborújából is nehezebben szabadul, mint ahogy azt Obama megválasztásakor ígérte. Augusztus végén Irakból kivonták ugyan az utolsó, harcolónak minősített amerikai egységeket, de Washington jelezte a keservesen összeálló bagdadi kormánynak: ha kívánja, a 2011 végére kitűzött végső kiürítés után is maradhatnak az országban csillagos-sávos zászlajú egységek. Afganisztánból az előzetes tervek szerint 2011 júliusában kezdődik meg a csapatkivonás, ám a NATO lisszaboni csúcstalálkozóján 2014-re tűzték ki a kivonulás véglegesnek mondott dátumát, ez pedig messze túlmutat Obama (első) elnöki ciklusának végén.
De vajon még mindig a Fehér Háza lakója lesz-e Obama a kivonulás 2014-es határidejekor? A statisztikák azt mutatják, hogy Franklin D. Roosevelt és Ronald Reagan kivételével egyetlen hivatalban lévő elnöknek sem sikerült újraválasztatnia magát 7 százalékosnál magasabb munkanélküliség mellett. Az állás nélküli amerikaiak jelenleg 10 százalékot közelítő rátája pedig az előrejelzések szerint 2012-ben még mindig 8,5 százalék lesz...