Illusztráció
Az uniós bíróság szerint betiltható az európai vállalatoknál a hidzsáb viselése
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében két ügyben is kimondta, hogy az európai vállalatok megtilthatják alkalmazottaiknak a muszlim nők hagyományos fejkendőjének, a hajat és a nyakat eltakaró hidzsábnak a viselését, amennyiben szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat vagy megelőzzék az esetleges társadalmi konfliktusokat.
A luxemburgi székhelyű testület ítélete nemcsak a muszlim vallási jelképekre vonatkozik, hanem a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható szimbólumára.
A döntés előzménye azt volt, hogy Németországban egy gyermekneveléssel foglalkozó hamburgi intézményben, illetve Müller kiskereskedelmi láncnál pénztárosként és eladóként dolgozó, iszlám vallású nőket munkáltatójuk a vallási semlegességre vonatkozó belső szabályzatra hivatkozva felszólította a hidzsáb munkahelyi viselésének mellőzésére. Miután az alkalmazottak diszkrimináció vádjával eljárást indítottak az ügyben, az illetékes német bíróság az uniós törvényszékhez fordult, hogy megtudja, a vállalat belső szabályzata összhangban van-e az egyenlő bánásmódról szóló uniós irányelvvel.
Az EU bírósága ugyanakkor azt is kimondta, hogy a vallási, politikai és világnézeti jelképek viselésének tilalma csak akkor igazolható, ha a munkáltató "valós" érdekeit szolgálja, továbbá az eljáró bíróságoknak figyelembe kell venniük a vallásszabadság védelmére vonatkozó, kedvezőbb nemzeti rendelkezéseket.
Az uniós bíróság döntése a német bíróságok elé kerül, hogy azok végleges döntést hozzanak a két ügyben az uniós jogról szóló iránymutatások alapján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.