Az ukrán kormány feladata az ország védelmének biztosítása lesz

Kijev |

<p>Az új ukrán kormány elsődleges és legfontosabb feladata az ország nemzetbiztonságának, védelmének, valamint hadiipara működésének szavatolása lesz - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteki kijevi sajtótájékoztatóján.</p>

A kormányfő szerint Ukrajnának olyan ütőképes hadsereggel kell rendelkeznie, amely képes megállítani az orosz agressziót. Közölte, hogy a jövő évi költségvetésben komoly megszorítások lesznek a háborús helyzet miatt. A jelenlegi kabinet ugyanakkor a költségvetési és adóreformok folytatását szorgalmazza a jövőbeli gazdasági felemelkedés érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a kormány célul tűzte ki az adónemek számának, illetve az adók mértékének csökkentését. A gazdaság növekedése leghamarabb 2016-ban indulhat be - vélekedett.   

 Jacenyuk - aki jó eséllyel újra miniszterelnöki megbízást kap az október végi  választásokat követően - előterjesztette javaslatait az új kormány tagjaira. Közölte: szeretné, ha Sztepan Poltorak maradna a védelmi, Pavlo Klimkin a külügy-, Arszen Avakov pedig a belügyminiszter. A pénzügyi tárca élén viszont a mostani miniszter helyettesét, Vitalij Liszovenkót kívánja látni. Emellett szeretné, ha Volodimir Hrojszman maradna az első helyettese. Utóbbi neve szóba került, mint leendő házelnök. 

Az utóbbi tisztséggel kapcsolatosan Jacenyuk kijelentette, hogy a parlamenti elnök személyéről még konzultációk folynak a leendő koalíciós partnerek között. Mikola Tomenko, a Petro Porosenko elnök mögötti tömörülés képviselője később közölte újságírókkal, hogy a miniszterelnök által javasolt kormányösszetétel csupán egy változat, még nem vitatták meg a koalíciós tárgyalásokon. 

Az október 26-án tartott parlamenti választásokon - a Viktor Janukovics volt elnök köreihez tartozó politikusokból álló Ellenzéki Blokk kivételével - az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépő összes többi párt Ukrajna európai integrációját támogatja. A koalíciós alapelveket rögzítő, szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint a koalíciót alapvetően három politikai erő, Petro Porosenko Blokkja, Jacenyuk Népi Frontja és a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) alkotja, amelybe meghívást kapott az Oleh Ljasko vezette Radikális Párt és Julija Timosenko Haza pártja. Az Ellenzéki Blokk részvételét a koalícióban eleve kizárták.

Jacenyuk a sajtótájékoztatóján fontosnak nevezte, hogy mihamarabb megszülessen a koalíciós megállapodás. Véleménye szerint a parlamenti többséghez csatlakozó valamennyi politikai erőnek képviseltetnie kell magát a kormányban. 

Közben az államfő értekezletre hívta össze az ukrán fegyveres szervek képviselőit, akik előtt kijelentette, hogy "nincs ok a pánikra, Ukrajnának elegendő ereje és eszköze van önmaga megvédésére" - idézte Porosenko szavait Szvjatoszlav Ceholko, az elnök sajtótitkára a Facebook internetes közösségi oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?