Az ukrán elnök a gabonaegyezmény Oroszország nélküli folytatását javasolta

ukrán gabona

Ukrajna Törökországhoz és az ENSZ-hez fordult azzal a javaslattal, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás keretében Oroszország nélkül működtessék tovább a „gabonafolyosót", miután Moszkva hétfőn kilépett az egyezségből.

Az államfő hétfő éjjeli, a lakossághoz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem kötött megállapodást Oroszországgal, hanem a gabonaexportról szóló dokumentumot Törökországgal és az ENSZ-szel írta alá. „A fekete-tengeri gabonamegállapodás Oroszország nélkül is működhet, és működnie kell a jövőben is. Már csak gondos végrehajtására, a világtól pedig a terrorista államra (Oroszországra) nehezedő döntő nyomásra van szükség” – fogalmazott.

Zelenszkij közölte, hogy hivatalos levelet küldött Recep Tayyip Erdogan török elnöknek és António Guterres ENSZ-főtitkárnak azzal a javaslattal, hogy háromoldalú formában folytassák a gabonamegállapodás vagy egy annak megfelelő új egyezség alapján a szállításokat. „Ukrajna, az ENSZ és Törökország közösen tudja biztosítani az élelmezési folyosó működését és a hajók ellenőrzését. Ez pedig mindenkinek szükséges a világon” – összegezte az elnök.

Zelenszkij kedden haditanácsot hívott össze, amelyen szintén megvitatták a kikötőbiztonság és a gabonaexport kérdéseit. Zelenszkij a Telegramon közzétett tájékoztatásában közölte, hogy emellett Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij, a szárazföldi erők parancsnoka és Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló csapatok parancsnoka jelentést tett a csatatéren kialakult helyzetről, Olekszij Reznikov védelmi miniszter és Oleh Huljak, a logisztikai erők parancsnoka beszámolt a lőszerutánpótlás dinamikájáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?