Az oroszországi terrortámadás áldozatainak száma 133-ra emelkedett

krasznogorszki merénylet

Putyin orosz elnök azt mondta a terroristákra megtorlás és feledés vár a krasznogorszki merénylet után.

Az orosz elnök a terrortámadás miatt Ukrajnát is okolja, annak ellenére, hogy az Iszlám Állam vállalt felelősséget. Az automata fegyverekkel, pisztolyokkal és bombákkal felfegyverkezett harcosok "súlyos csapást mértek" Oroszországra, amikor "egy koncertteremben több ezer keresztényt vettek célba" - fogalmazott az ISIS a közleményében, és a hozzájuk köthető Amaák hírszolgálat szombaton négy állítólagos elkövetőt ábrázoló fotót mutatott be, amelyen azonban az arcokat felismerhetetlenné tették.

 Putyin továbbá arról beszélt, hogy már 11 személyt vettek őrizetbe, akik közül legalább négy személynek közvetlenül is köze lehetett a támadáshoz. Az elnök vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett. Részvétét fejezte ki minden orosznak a "véres, barbár, terrorista cselekmény" kapcsán, köztük mindazoknak, akik hozzátartozóikat és barátaikat veszítették el. Elmondta, hogy többtucatnyi áldozat, köztük gyerekek életéért küzdenek az orvosok, akiknek a mentőkkel és mindazokkal együtt köszönetet mondott, akik részt vettek a mentésben. Segítséget ígért a terrortámadás minden sebesültjének.  Az elnök nemzeti összefogásra és egységre szólított fel.

 Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a helyszíni romeltakarítás során újabb holttesteket találtak, így a péntek esti terrortámadás halálos áldozatainak száma 133-ra emelkedett. Az orosz belügyminisztérium közlése szerint az összes őrizetbe vett gyanúsított külföldi állampolgár.

A Moszkvához közeli Krasznogorszkban péntek este több maszkos  fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett. A lángok miatt beomlott a koncertterem, a 6200 férőhelyes Crocus City Hall tetőszerkezete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?