Az olaszok a hajóbalesetben eltűnt magyar nőt keresik

Róma |

<p>Potyautasoknak nevezte a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajóról eltűnt, de az utaslistán nem szereplő személyeket Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője, aki az eltűntek között keresett magyar nő esetét is említette.</p>

"A nő családtagjai arról biztosítottak, hogy a magyar állampolgárságú nő a fedélzeten tartózkodott a legénység egyik tagjának a vendégeként, és a hajóról fel is hívta a rokonait, a neve azonban nem szerepel az utaslistán" - hangoztatta a hajószerencsétlenség okozta katasztrófahelyzet kezelésére kinevezett kormánybiztos Gabrielli, aki egyben az olasz polgári védelem vezetője is.    

Vasárnap tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eddig a hajótestben talált 12 áldozat közül nyolcat tudtak azonosítani, négy személyt még nem. A magyar nőt szintén az eltűntek között keresik, annak ellenére, hogy a Costa Concordia hivatalos utaslistáján nem volt feltüntetve a neve. "Nincsen bizonyosság arra, hogy a négy eddig azonosítatlan áldozat neve rajta van az utaslistán" - jelentette ki Gabrielli, aki úgy fogalmazott, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, hogy a magyar nő a halottak egyike, vagy sem.    

"Igyekszünk megérteni, hogy mi történt a magyar állampolgárral" - mondta Gabrielli, elismerve, hogy a hajón több potyautas is utazott.    

Ahogyan ez a hajótragédia óta kiderült, Francesco Schettino kapitány vendégeként utazott a Costa Concordián az a 25 éves moldáviai nő is, Dominica Cemortan, aki állítása szerint tolmácsként segített az orosz utasoknak. A hajón utasként tartózkodott és épségben megmekült egy magyar pár is, de egyikük neve sem szerepelt az utaslistán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?