Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet

gaza isra k

Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, mostantól van „egy észak-gázai és egy dél-gázai övezet” – közölte Daniel Hagari katonai szóvivő.

Hagari elmondta, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gázaváros déli peremén elérték a partot és tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbe kerítették.

Hagari hangsúlyozta, hogy ez egy jelentős lépés. Kiemelte ugyanakkor, hogy a civilek továbbra is elhagyhatják a Gázai övezet északi részét déli irányba.

A katonai szóvivő megerősítette azt is, hogy az este folyamán kiterjesztették a légicsapásokat a palesztin térségben.

Nem sokkal korábban jelentette be a PalTel palesztin távközlési vállalat, hogy ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben.

Hagarit a Dél-Libanont ért izraeli csapásról is kérdezték, amelyben állítólag több civil is életét vesztette. „Ami Libanont illeti, hírszerzési értesülések alapján hajtunk végre támadásokat és folytatni is fogjuk a támadásokat. Ez a feladatunk. Aki fenyeget minket, azt megtámadjuk" – jelentette ki.

„Minden fejleményt Libanonban megvizsgálunk és értesüléseket szerzünk, hogy megértsük a részleteket. Egyelőre ennyit mondhatok” – tette hozzá.

Korábban a libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus „veszélyes fejleménynek” nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei.

A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?