Az iszlamista fegyveresek megközelítették Bagdadot

Bagdad |

<p>Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.</p>

A felkelők ellenőrzésük alá vonták a fővárostól 90 kilométerre fekvő Dzuluíja városát - mondta a rendőrség egy ezredese, továbbá helyi lakosok telefonon. Egy helybeli arról számolt be, hogy fegyveresek cirkáltak a város utcáin, miközben a körzetben egyetlen kormánykatona sem volt. A lázadók - mielőtt hatalmukba kerítették volna Dzuluíját - megkísérelték elfoglalni Szamarrát is, de ezt a kormányerők megakadályozták.

Szamarrában nyolc évvel ezelőtt, 2006 februárjában merényletet követtek el egy síita imám mauzóleuma ellen, ami véres konfliktust robbantott ki a szunnita és síita lakosok között. A mintegy két évig tartó háborúskodásban több ezren haltak meg. Akkor még Irakban tartózkodtak az amerikai irányítás alatt álló nemzetközi erők.

Egy kurd szóvivő csütörtökön azt jelentette be, hogy a legnagyobb városok közé tartozó Kirkuk teljes egészében kurd erők kezére került. Hozzátette, hogy az iraki hadsereg elhagyta a Ninivével szomszédos tartományban fekvő várost. Az iraki parlament csütörtökön ül össze, hogy Núri al-Máliki kormányfő kezdeményezésére rendkívüli állapotot rendeljen el.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista csoport kedden elfoglalta Moszult, Irak második legnagyobb városát, Ninive tartományt, valamint Kirkuk és egy másik közeli tartomány, Szalaheddin egyes körzeteit. Az ILIÁ szerdán ellenőrzése alá vonta a Moszul és Szamarra között fekvő Tikrít városát. Abu Mohamed al-Adnani, az ILIÁ szóvivője egy szerdai hangüzenetben arra buzdított, hogy vonuljanak Bagdad ellen.

Al-Máliki kormányfő szerdán felszólította a különböző törzseket, hogy nyújtsanak támogatást a kormányhadseregnek és a rendőrségnek, kérte egyben a lakosságot, hogy jelentkezzenek önkéntesnek a hadseregbe, és vegyenek részt az ILIÁ elleni harcban. Az ILIÁ a Twitteren korábban azt is közölte, hogy a Bagdad elleni offenzíva célja "az egész állam elfoglalása és megtisztítása a hitehagyottaktól". A szíriai polgárháborúban is aktív szélsőséges szervezet korábban bejelentette, hogy egy kalifátust akar létrehozni Szíria és Irak területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?