Az Iszlám Állam robbantott a piramisoknál

Kairó |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport jelentkezett pénteken annak a robbantásnak az elkövetőjeként, amelyben az egyiptomi főváros gízai oldalán legalább tízen vesztették életüket előző este.</p>

A detonáció a belügyminisztérium csütörtöki jelentése szerint egy rendőrségi razzia során történt. Az akció előtt a rendvédelmi erők értesítést kaptak arról, hogy a gízai piramisokhoz vezető főút egyik épületében terroristák rejtőzködnek. A helyszínre érkező rendőrök megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát, amikor az a levegőbe repült. 

Egyiptomi sajtóértesülések szerint hét rendőr vesztette életét. Ugyancsak meghalt az épület egyik lakója, továbbá a lakásban is találtak két elszenesedett holttestet. Utóbbiak személyazonossága az eddig nyilvánosságra került értesülések szerint nem tisztázott. Nem világos továbbá az sem, hogy a keresett szélsőségesek a razzia időpontjában a helyszínen tartózkodtak-e, és ha igen, mi lett a sorsuk.

A detonációban tizenhárman megsebesültek, az utolsó jelentések szerint két ember állapota válságos. A sebesültek között van a kerületi rendvédelmi erők nyomozórészlegének vezetője is.

Az IÁ-nak az interneten terjedő, egyiptomi keltezésű közleménye szerint a milícia egyik "biztonsági osztaga" hajtotta végre a robbantást.

Az IÁ jelentkezett annak az ugyancsak csütörtökön, a Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában végrehajtott fegyveres támadásnak a végrehajtójaként, amelyben legalább öt rendőr életét vesztette, további tíz pedig megsebesült.

Az észak-afrikai országban csaknem hetente adnak hírt kisebb-nagyobb merényletekről. Az utóbbi hetekben megszaporodtak a biztonsági erők rajtaütései is, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a tisztségéből 2013 júliusában elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi hívei a - korábbi elnök, Huszni Mubarak bukásához vezető - 2011-es forradalom január 25-i évfordulója alkalmából megmozdulásokra készülnek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"216529","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?