Az Iszlám Állam megerősítette korábbi vezetője halálát

Iszlám Állam

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet megerősítette csütörtökön a Telegramon, hogy meghalt korábbi vezetője, Abu Husszein al-Husszeini al-Kurasi.

A szervezet egyúttal bejelentette, hogy a néhai vezető utódja Abu Hafsz al-Hasimi al-Kuraisi. Az iszlamistáknak a közlés szerint új szóvivőjük is van, mivel a korábbi török fogságba esett.

A terroristák új szóvivőjének állítása szerint néhai vezérük a szíriai Idlíb tartományban, a Nagy-Szíriai Felszabadítási Szervezettel (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) vívott „közvetlen harcokban” esett el. A HTS, amely egykor a rivális al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnyaként működött, megpróbálta elfogni Kurasit. Halála időpontjáról viszont a szóvivő nem tett említést.

A terrorszervezet a HTS-t a török hírszerzés meghosszabbított karjának nevezte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök már április végén bejelentette, hogy a Törökország „semlegesítette” a terrorszervezet feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során.

Az Iszlám Állam tavaly novemberben jelentette be, hogy Kurasi lesz az új vezetőjük. Személyéről szinte semmit nem tudni, a terrorszervezet egyetlen hangfelvételét sem tette közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?