Az Iszlám Állam megerősítette katonai vezetője, Omar as-Sisani halálát

Washington |

<p>Az Iszlám Állam szerdán elismerte egyik legfontosabb katonai vezetőjének, Omar as-Sisaninak a halálát, hónapokkal azután, hogy az amerikai hadsereg bejelentette, célzott támadásban megölte a vörös szakállas parancsnokot.</p>

 Sisani haláláról az Iszlám Államhoz köthető Amaq hírügynökség kis hírben számolt be - jelentette a szélsőséges weblapokat figyelő SITE központ.

Az Amaq híre szerint Abu Omar as-Sisani "mártírhalált halt ... miközben részt vett a Moszul városa elleni hadjárat visszaveréséért folytatott harcokban". A hírügynökség ugyanakkor nem pontosította halálának időpontját.

Az amerikai haderő még március 4-én légicsapások hullámát hajtotta végre Kelet-Szíriában, hogy végezzen az Iszlám Állam 13 feltételezett harcosával, köztük a 30 éves Sisanival, aki a terrormilíciához való csatlakozása előtt az Egyesült Államok támogatását élvező grúz hadsereg egyik hírszerző egységénél szolgált. Amerikai illetékesek később arról számoltak be, hogy Sisani túlélte a légicsapást, de néhány nappal később belehalt sebesülésébe.

A grúziai születésű Sisani, akinek ez a felvett neve (arabul azt jelenti: Omar, a csecsen), a csecsenföldi háború idején a lázadók oldalán harcolt az orosz hadsereg ellen. Később csatlakozott a grúz reguláris haderőhöz, majd Észak-Szíriában bukkant fel egy külföldi harcosokból álló csapat parancsnokaként, és gyorsan az Iszlám Állam egyik legfontosabb parancsnoka lett.

A dél-kaukázusi egykori szovjet köztársaság hatóságainak tudomása szerint mintegy száz grúz állampolgár harcol Szíriában a dzsihadisták oldalán. Többségük a Tarkan Batirasvili vezette egység tagja. A volt grúz katona még 2012-ben csatlakozott Abu Omar as-Sisani néven az Iszlám Államhoz, és az Egyesült Államok 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.

Halálát egy olyan időszakban ismerte el az Iszlám Állam, amikor a szunnita dzsihadista szervezet fegyveresei Szíriában és Irakban egyre több területet veszítenek az Egyesült Államok által támogatott erőkkel szemben. Az iraki fegyveres erők éppen az észak-iraki Moszulnak, a szélsőségesek utolsó iraki bástyájának ostromára készülnek, míg Szíriában az amerikai támogatású egységek azért vívnak hadjáratot, hogy áttörhessenek Rakka, a terrorszervezet szíriai "fővárosa" felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?