Az Iszlám Állam és a melegházasság legalizálása

<p>Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tevékenysége és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a melegházasság legalizálását jelentő ítélete voltak a legfontosabb hírek az idei évben az amerikai szerkesztők megítélése szerint - derült ki az AP hírügynökség kedden közzétett összesítéséből.</p>

Az AP száz amerikai szerkesztőt és hírigazgatót kérdezett meg arról, hogy melyeket tartották a legjelentősebb sztoriknak. A szavazataik alapján összeállított lista első helyén az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tevékenysége, közte az orosz utasszállító felrobbantása és a bejrúti és párizsi terrorakciók, illetve a szervezet elleni, fokozódó nemzetközi katonai erőfeszítések végeztek. Külön elemként szerepeltek a listán a november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorcselekmények, ezek - az IÁ által magára vállalt - merényletek az amerikai szerkesztők szerint a harmadik legfontosabb hírnek számítottak 2015-ben.
   

A második helyen az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának azon júniusi döntése végzett, amely kimondta, hogy az azonos nemű pároknak jogukban áll házasságot kötni bárhol az ország területén az amerikai alkotmány értelmében. Ez volt a bíróság legfontosabb, a házasodási jogokat kiterjesztő döntése 1967 óta, amikor a testület eltörölte az egyes államok "fajok" közötti egybekelést tiltó jogszabályait.
   

Az amerikai szerkesztők csak a tizedik helyre tették az európai migránsválságot, míg a klímaváltozás témája a nyolcadik, az amerikai elnökválasztási kampány a hetedik helyet kapta.
   

A lista többi helyén egyesült államokbeli társadalmi-politikai kérdések végeztek, így negyedik lett az amerikai fegyveres támadások megszaporodása, ötödik a feketék elleni rendőri erőszak, hatodik az amerikai terrorfélelmek növekedése, kilencedik pedig a charlestoni mészárlás, amely során egy feketék látogatta templomban egy rasszista támadó kilenc hívőt lőtt agyon.
   

Az AP 1936 óta állítja össze a legfontosabb hírek listáját. Az első szavazás élén VIII. Eduárd brit király lemondása végzett, tavaly pedig azok az amerikai incidensek álltak az első helyen, amelyek során fegyvertelen feketéket öltek meg rendőrök intézkedés során Fergusonban és másutt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?