Az iráni vörös félhold két hajóval segélyszállítmányt küld a Gázai övezetbe

Teherán |

<p>Az iráni vörös félhold szervezet két hajóval segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai övezetbe - közölték hétfőn Teheránban.</p>

A karitatív szervezet egyik vezetőjét az Irna teheráni hírügynökség idézte. A nyilatkozó szerint az egyik hajón az iráni lakosság adományait, élelmiszert, és gyógyszereket szállítanának. A másikon a szervezet önkéntesei utaznának.

A két hajó a hét végén indul. Az iráni vörös félhold internetes lapján jelentkezhetnek azok az iráni önkéntesek, akik a Gázai-övezetbe akarnak menni, hogy segítsenek a megszállt terület palesztin lakosságának - tette hozzá a szervezet tisztviselője.

Az iráni Forradalmi Gárda korábban bejelentette, hogy kész haditengerészeti kíséretet adni azokhoz a teherhajókhoz, amelyek a Gázai övezet izraeli blokádján áttörve próbálnak segélyszállítmányt eljuttatni az övezetbe.

"A Forradalmi Gárda haditengerészeti erői teljes mértékben készek arra, hogy kísérjék a szabadság és a béke flottilláit, 
amelyek a világ minden részéből érkező humanitárius segélyt visznek Gáza elnyomott népének" - idézte a Mehr hírügynökség vasárnap Ali Sirázit, aki a legfőbb vezetőt képviseli a gárdán belül. Ha Ali Hamenei ajatolláh, a legfőbb vallási és politikai vezető erre utasítást ad, a Forradalmi Gárda "minden rendelkezésére álló eszközzel" végrehajtja azt - tette hozzá Sirázi.

Bármilyen iráni katonai beavatkozást durva provokációnak tekintene Izrael, amely azzal vádolja Iránt, hogy fegyverekkel látja el a Gázai övezetet kormányzó Hamász palesztin iszlamista mozgalmat. Irán nem ismeri el Izrael államot, és elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád gyakran jósolja a zsidó állam közeli pusztulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?