Az Európai Unió óvja az állatok életét

Brüsszel. Egy új gyógyszertesztelési eljárással az Európai Unió elébe ment az állatvédelmi szervezeteknek: az új módszer bevezetése nyomán ugyanis évi 200 ezer kísérleti állat élete kímélhető meg.

Brüsszel. Egy új gyógyszertesztelési eljárással az Európai Unió elébe ment az állatvédelmi szervezeteknek: az új módszer bevezetése nyomán ugyanis évi 200 ezer kísérleti állat élete kímélhető meg.

Mint Philippe Busquin, az EU kutatásügyi biztosa elmondta: az eljárás lényege, hogy az új in vitro eljárás keretében nem állatkísérletekkel, hanem emberi vérsejteken végzett több százezer kísérlettel lehet meghatározni a lázat okozó anyagokat, az úgynevezett pyrogéneket. Idővel gombák meghatározására is lehetőség nyílhat.

Az új módszert – uniós támogatással – európai kutatócsoportok dolgozták ki. Az iparnak számos ágazatban amúgy is le kell szoknia az állatok felhasználásáról – hangoztatta Busquin. Egy márciusban elfogadott irányelvnek megfelelően 2009-től kezdve tilos lesz állatokon kísérletezni új kozmetikumok kifejlesztése céljából. A bizottság által kidolgozandó új vegyipari irányvonal szintén az állatkísérletek számának csökkentését irányozza elő.

Míg az állatkísérletek az EU-országokban évi 3 milliárd eurót emésztenek föl, addig az alternatív tesztek általában jóval olcsóbbak. Ezzel együtt a kutatásügyi biztos nem tudja elképzelni az állatkísérletek teljes leállítását. „Az emberi egészség szavatolása érdekében egyelőre nem nélkülözhetők az állatok bevonásával végzett gyógyszerkísérletek” – mondta Busquin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?