Az Európai Unió megszigorította az Észak-Koreával szembeni szankciókat

Brüsszel |

Tovább szigorította az Észak-Koreával szemben elrendelt szankcióit hétfőn az Európai Unió, eleget téve az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) decemberi határozatában foglaltaknak, amelyekkel a világszervezet az ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre reagált.

A korlátozások értelmében lényegesen csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját, valamint kiviteli tilalom alá kerültek a szállítójárművek és az ipari gépek is. Tilos lesz emellett élelmiszeripari, mezőgazdasági és elektronikai termékeket, valamint például fát importálni Észak-Koreából. Az észak-koreai vendégmunkásokat pedig két éven belül haza kell küldeni külföldről - tájékoztatott az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács.

A vagyonzárolást és beutazási korlátozást magukban foglaló uniós szankciók 134 magán- és 63 jogi személyt érintenek.

Közleményében az Európai Unió ismételten arra szólította fel Phenjant, hogy kezdjen tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel, hagyjon fel a provokációval, továbbá igazolhatóan, visszafordíthatatlanul és teljes körűen szüntesse be atomprogramját és a ballisztikus rakétakísérleteket.

Mint írták, Észak-Korea cselekedetei sértik az ENSZ határozatait, és súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra.

Az Európai Unió 2006 végén rendelt el szankciókat az ázsiai ország ellen, ezek a különböző tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokat hivatottak akadályozni. 

Phenjan augusztus végén és szeptemberben is átlőtt egy-egy ballisztikus rakétát Japán felett, amelyek a Csendes-óceánba csapódtak, majd ugyancsak szeptemberben egy kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?