Az Európa Tanács

A tagállamok állam- és kormány-főinek testülete, az EU csúcsszerve. Az Európa Tanács a legfelsőbb döntéshozó, amely kizárólag nagy horderejű, stratégiai kérdésekben dönt.

A tagállamok állam- és kormány-főinek testülete, az EU csúcsszerve. Az Európa Tanács a legfelsőbb döntéshozó, amely kizárólag nagy horderejű, stratégiai kérdésekben dönt. Bár az Európa Tanács eredetileg nem jelent meg az Európai Közösségek alapító szerződéseiben, az állam- és kormányfők már korábban is létező találkozói az 1974 decemberében megtartott párizsi csúcsértekezlet után rendszeressé váltak. Végül a Maastrichti Szer-ződés (1992) hivatalosan is intézményesítette az Európa Tanácsot és előírta, hogy évente legalább kétszer össze kell ülnie.

A Tanács rendszerint évente kétszer ülésezik, júniusban és decemberben, amikor a soros elnökséget betöltő állam megbízatása véget ér. Ezen kívül évente egy-két alkalommal időközi csúcstalálkozókat is tartanak. Eddig a soros elnök volt a vendéglátó állam, de 2004-től azt tervezik, hogy az ET mindig Brüsszelben ül össze. Az időközi üléseket már eddig is ott tartották.

Ülésein az Európai Bizottság elnöke is részt vesz, munkáját a tagállamok külügyminiszterei és egy bizottsági tag (biztos) is segítik. Az Európa Tanács lényegében az Unió legfelső döntéshozó testületének tekinthető, ennek megfelelően kizárólag nagyhorderejű, többnyire stratégiai kérdésekben dönt, például az EU bővítéséről (a konkrét jogalkotást az Európai Unió Tanácsa, azaz Miniszteri Tanács hatáskörében hagyja), valamint meghatározza az EU számára az általános politikai irányelveket, az alapvető reformokat is. Összetételéből fakadóan a tagállamok közötti kompromisszumok megkötésének fő színtere, ezért konszenzussal, azaz minden résztvevő egyetértésével dönt.

A soros elnökséget, amely az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa üléseinek szervezési feladatait látja el, a tagállamok félévente cserélik egymás között. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?